A munkálatok három évig tartanak, így a szükséges pénzt is erre az időszakra osztotta el a kormány. Az idei költségvetésből 498 millió, a jövő éviből 3 milliárd 429 millió, míg a 2020-asból 930 millió forintot különíttet el a kormány a pénzügyminiszterrel a Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetén belül.
A határozat kitér arra is, hogy fel kell újítani a varsói magyar nagykövetséget is, de ennek csak az előkészítése és a tervezésre szerepel a szövegben, költségek nélkül.
Kapcsolódó
Fotó: AFP Photo/ Janek SKARZYNSKI
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban