Lengyelországba minden évben több száz ezer tonnányi szemét érkezik a világ minden részéről. A hazai cégek halomra importálják a hulladékot Németországból, Nagy Britanniából, Olaszországból, sőt, még a távoli Ausztráliából is, mert jó üzlet - írja Business Insider Polska. Eközben hogy, hogy nem sok szeméttelepen tűz üt ki...
A környezetvédelmi miniszter, Henryk Kowalczyk szerint nem engedheti meg magának az ország, hogy Európa illegális szeméttelepe legyen, ezért módosítják a jogszabályokat, amitől azt várják, hogy korlátozzák ezt a patologikus jelenséget Lengyelországban.
Kapcsolódó
A gond csak az, hogy az ország már most is szeméttelep: a Visztula mellett például egyre több hulladékot lehet látni, több száz ezernyi tonnát évente. Az illegális hulladékok mennyiségét még felbecsülni sem lehet.
A Környezetvédelmi főfelügyelet 2017-ben 734 ezer tonna külföldi hulladék importjára adott engedélyt, míg 2016-ban 701 ezer tonnára. Ez kétszer is több, mint a korábbi években. Idén a cégek már csak 168,5 ezer tonna hulladékot imprtálhatnak.
Egy tonna Nyugatról jövő szemétért kevesebb mint 50 eurót lehet kapni, miközben a megfelelő szeméttelepek építése és üzemeltetése sokba kerül. Ez lehet a sok "váratlan" tűz oka - a hamut könnyebb eltüntetni. A szaktárca adatai szerint idén eddig több mint 60 ilyen "rejtélyes" tűzeset volt, amelyek nyomán nyomozás indult.
A szigorítással kapcsolatos ötletek között szerepel a szeméttelepek megfigyelése kamerákkal, a hulladéktelepek használati idejének lerövidítése, a pénzbüntetések összekapcsolása a cégek forgalmával, valamint az a lehetőség, hogy a határőrség is felnyittathassa a leplombált áruszállító kamionokat .
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni