A tavaly májusban bedőlt Magyar Indokína Társaság Kft. vagyonába tartozó fővárosi Andrássy úti múzeumépületet első nekifutásra, tavaly ősszel, 2,5 milliárd forintra tartotta a kijelölt felszámoló TG Vagyonkezelő Kft. azzal, hogy kétmilliárdnál kevesebbért nem hajlandó eladni - írja a Világgazdaság.
A második pályázaton ismét csak 800 milliós ajánlat érkezett az egykori Rausch-villa épületére, mint a korábbi, január végén zárult pályázaton. Az ajánlat az irányárnak a kikötött 80 százalékhoz képest csupán 32 százaléka volt, így a felszámoló eredménytelennek nyilvánította a második pályázatot is - derül ki a cikkből.
A múlt héten megjelent harmadik kiírásban megint kétmilliárd forintos irányárat szabtak meg. Nehezítheti az értékesítést, hogy az 1404 négyzetméteres telken álló 1062 négyzetméteres épületet annak idején múzeumként újították fel - Zelnik István magángyűjteményének adott helyet -, így a vevőnek, ha csak nem új múzeumot nyitna, az átalakítás költségeivel is kalkulálnia kell - hívja fel a figyelmet a napilap.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban