A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett konszolidált, nem auditált jelentés szerint az ingatlanforgalmazó társaság értékesítésének nettó árbevétele 1,2 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, vagyis 29 százalékkal elmarad a tavalyi azonos időszaktól.
A cégcsoport üzemi teljesítménye megközelítette a 300 millió forintos EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) szintet, EBIT-eredménye (üzleti és rendkívüli eredmény összege) 151 százalékos éves növekedéssel elérte a 273 millió forintot. (Jó hír a panelben lakóknak.)
Kapcsolódó
Az adózott eredmény alakulását a megemelkedett hitelállomány és kamatfizetés, valamint egyszeri addicionális adózási tételek befolyásolták a társaság szerint. A core teljesítmény javulását többek között a pénzügyi termék közvetítési szegmensnek, valamint a hitel és lakás-takarékpénztári volumenek növekedésének tulajdonítják. Hozzátették: nőtt a franchise szegmens árbevétele és bruttó fedezete, ugyanakkor a közvetett költségek növekedése - főleg a lengyelországi - csaknem teljesen felhasználta a keletkezett profitelőnyt - számol be az MTI.
Az első kilenc hónap teljesítménye alapján a cég vezetősége megerősíti 850 millió és 1 milliárd forint közötti előrejelzését az éves adózott eredményre a MyCity (ingatlanfejlesztői tevékenység és az ehhez kapcsolódó ingatlanportfólió) nélkül számítva, ebből szeptember végére 770 millió forintot értek el.
A Duna House részvényeivel 2016. november 11. óta kereskednek a BÉT prémium kategóriájában. A papír a hétfői kereskedést 3600 forinton zárta, eddigi legmagasabb árfolyama 4088 forint, a legalacsonyabb 3250 forint volt.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban