Az ellenzéki párt javaslata szerint az úgynevezett köztársasági lakásbiztosítási alap minden olyan ingatlanra kiterjedne, amit a tulajdonosaik életvitelszerűen laknak - mondta Tordai Bence, a párt frakcióvezető-helyettese az MTI beszámolója szerint.
Magyarországon jelenleg mintegy 1,3 millió ház és lakás nincs biztosítva. A legnehezebb helyzetben levőknek ugyanis nincs anyagi erőforrásuk arra, hogy havonta befizethessék a biztosítás díját.
Kapcsolódó
Az alapot az állam évente néhány milliárd forintból fel tudná tölteni, és a biztosítókkal leszerződve képes lenne garantálni minden otthon biztonságát - fogalmazott a politikus.
A sajtótájékoztatón részt vett Gér Mihály, a Párbeszéd albertirsai önkormányzati képviselője, aki elmondta: az ötlet azután született, hogy a településen tavaly leégett egy olyan öttagú család lakása, akik anyagi okokból nem engedhették meg maguknak a lakásbiztosítást. A katasztrófavédelem adatai szerint 45 percenként gyullad ki egy lakás. Hárommillió magyar nem rendelkezik lakásbiztosítással, ezért ők hasonló helyzetbe kerülhetnek, mint az említett albertirsai család - fogalmazott a képviselő.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás