Hónapok óta nő a kereslet, augusztusban pedig a kínálat bővülésével tetőzött a forgalom a budapesti albérletpiacon – írja legfrissebb elemzésben a Rentingo.com közösségi albérletkereső platform. A kereslet erősödése még az év elején indult, majd a járványügyi korlátozások eltörlésével, valamint a fővárosi szolgáltató- és vendéglátóipar élénkülésével a bérlők fizetőképessége is növekedett.
A friss egyetemisták tömeges megjelenése július végén látványos bérletidíj-növekedéshez vezetett. Miközben a forgalom tovább nőtt, a drágulást augusztusban megállította a kínálat bővülése, részben annak is köszönhetően, hogy az Airbnb-piacra nem minden tulajdonos tudott vagy akart visszatérni, inkább maradt a hosszú távú bérlőket keresők között.
A júliusi rekord bérletidíj-emelkedést ennek megfelelően minimálisan korrigálta a piac: míg egy kiadó lakásért Budapesten átlagosan 150 ezer forintot kellett fizetni július végén, addig augusztus végén ez 147 ezer forintra mérséklődött.
A koronavírus-járvány a lakásválasztási szempontokra is hatással volt. A gyermekbarát és állatbarát albérletek népszerűsége továbbra is töretlen, de a Rentingo.com szerint a hosszan elnyúló járványhelyzet miatt markánsan nőtt az igény a bringabarát albérletek iránt: egyre több bérlő számára fontos szempont, hogy a lakáshoz tartozzon olyan helyiség, ahol a biciklit biztonságosan tárolni lehet.
Ez lehet társasházi kerékpártároló, külön helyiség a lakásban, erkély vagy fali bringatartó. Ez a lakásukat kínálók számára is lényeges információ, hiszen egy ilyen lehetőség hangsúlyozása segíthet a gyorsabb kiadásban.
Mivel a bringabarát albérlet iránti igény nyáron érzékelhetően megugrott, a Rentingo.com albérletkereső platformján is külön szűrési feltételt hoztak létre annak érdekében, hogy megkönnyítsék az albérletkeresést a kerékpárral költöző bérlők számára.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)