A sikeres ügyészi fellépés nyomán jogerősen is megállapította a bíróság, hogy az ingatlan eladáskor önmagában a címmel, képpel, esetleg helyrajzi számmal történő hirdetés nem járhat automatikusan a fogyasztó teljes munkadíj kifizetésére kötelezésével - adta hírül a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
Ehhez ugyanis a bíróság szerint a közvetítés és az értékesítés közötti okozati összefüggésnek is kimutathatónak kell lennie.
A jóhiszeműség és a tisztességesség követelményét sérti az a szerződéses rendelkezés, amely arra kötelezi a fogyasztót, hogy irányítsa az ingatlanközvetítőhöz az esetlegesen nála jelentkező úgynevezett ajánlatkérőket, tehát a potenciális vevőket. Ez ugyanis megakadályozza, hogy a fogyasztó saját maga kísérelje meg ingatlanát eladni, amely nyilvánvalóan tisztességtelen kikötése a szerződésnek.
Ugyanígy tisztességtelen, tehát érvénytelen feltétel a bánatpénz megfizetése mellett külön kötbért is, illetve a megbízási díj mellett költségtérítést is kikötni - állapította meg a bíróság.
A fogyasztó jogi úton történő igényérvényesítési lehetőségét korlátozó, tehát szintén érvénytelen az olyan szerződési feltétel, amely az esetleges jogviták elbírálására egy adott város járásbíróságát kizárólagos illetékességgel kiköti. A konkrét ügyben a bíróság jogerősen túlzott mértékűnek minősítette az évi 10 százalékos késedelmi kamatot is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek