Az árakra ható nyomás az építőiparban egyre nő, a GKI Gazdaságkutató Zrt. építőipari üzleti kilátásokat tükröző felmérésének húszéves történetében még sosem lehetett találkozni ilyen magas intenzitású áremelési törekvésekkel – írja a lap a társaság közlésére hivatkozva az MTI szerint.
Négyhavi mélypontra jutott, miután szűk négy ponttal csökkent az ágazati bizalmi index, de még mindig sokkal kedvezőbb kilátásokat jelez, mint a járvány első, második és harmadik hulláma során – jelezte a GKI.
Kapcsolódó
Decemberben a magas- és mélyépítő cégek kilátásai egyaránt romlottak, miként az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség és a rendelésállományok értékelése is.
A foglalkoztatási várakozások viszont kissé javultak az előző hónaphoz képest – állapította meg a kutatás. A munkaerőhiány lényegében az építőipari cégek 57 százalékát érinti. Különösen jelentős ez a probléma a lakásépítésben, az itt tevékenykedő cégek 76 százaléka szenved ettől. Az anyag- és kapacitáshiánnyal minden harmadik termelő kénytelen szembesülni, de e tényező említési gyakorisága kissé csökkent a nyári hónapokhoz képest. A vevők laza fizetési fegyelme minden negyedik vállalkozást érinti hátrányosan, és inkább a kis- és középvállalatok vezetőinek okoz fejtörést.
Juhász Attila, az Építőanyag.hu webáruházat üzemeltető ÚjHÁZ Centrum Piramis Építőház Kft. ügyvezetője korábban arról nyilatkozott, hogy komoly kihívást jelentett 2021-ben az alapanyagárak erőteljes ingadozása ‒ nemcsak az építőipar, hanem az építőanyag-kereskedők és az építkezők számára is. Tavasztól kezdve intenzív növekedésbe, majd hullámzásba kezdtek az árak. Néhány termékkörben 50-60 százalékkal drágultak az építőanyagok, egyes termékek ‒ például a fűrészáruk ‒ esetén egyenesen hiány lépett fel, hetekkel, sőt, hónapokkal nőtt a kiszállítás ideje. A szakértő 2022-ben is áremelkedésekre számít.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?