A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint februárban 2,5 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva, azonban a március közepétől tartó időszakot nézve egyértelműen csökkentek a megrendelések.
Jellemzőek az elbizonytalanodások az új munkák előkészítésénél, az előkészített munkákat a magánmegrendelők egyelőre nem indítják el, és sok állami közbeszerzésnél is tolódik az eredményhirdetés.
Az ÉVOSZ elnök kitért a járványhelyzet okozta visszaesés orvosolására bejelentett, rozsdaövezetben felépülő új lakásoknál alkalmazható kedvezményes, 5 százalékos áfára is: egy ilyen területen történő építkezéshez szükséges dokumentumok beszerzése akár két év is lehet, így arra kérik a kormányt, hogy vezessen be gyorsított eljárási rendet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az