Az építőipar rövid távú kilátásai a rendelésállományok és a foglakoztatási várakozások alapján egyetlen számba foglaló mutató, az építőipari bizalmi index decemberben szűk 4 ponttal csökkent novemberhez képest. Ez noha négyhavi mélypont, de így is sokkal kedvezőbb kilátásokat jelez, mint a járvány első, második és harmadik hulláma során - állapította meg friss, az EU támogatásával végzett felmérésben a GKI.
Az elmúlt három hónap termelési helyzetének megítélése november után decemberben is romlott valamelyest az előző hónaphoz képest, a szezonálisan kiigazított adatok alapján. E mutató értéke ezzel négyhavi mélypontra esett. A nyers, szezonálisan nem kiigazított adatok is érezhető romlást jeleztek.
Kapcsolódó
Decemberben a cégek 15 százaléka számolt be növekvő, míg 20 százalékuk csökkenő termelésről, míg novemberben rendre 21 és 16 százalék volt az arányuk. A magasépítő cégek elégedettsége lényegében nem változott, míg a mélyépítőké érezhetően romlott havi alapon.
![](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202112/orig/image1639669838.jpg/900/)
A meglévő rendelésállományok értékelése is romlott decemberben az előző hónaphoz képest, a szezonálisan kiigazított adatok alapján. Ez a mutató is négyhavi mélypontra süllyedt. A nyers adatok is némi negatív változásra utalnak. Decemberben a válaszadó vállalkozások 20 százaléka tudósított magas és 26 százalékuk alacsony rendelésállományról. Ugyanez a két arány novemberben 26 és 16 százalék volt. A decemberi felmérés eredményei szerint mind a magas- , mind a mélyépítők elégedettsége is csökkent.
Korrekció következett be a foglalkoztatási várakozások terén, a mutató értéke visszatért az októberi szintre. Decemberben a válaszoló cégek 12 százaléka készült bővítésre három hónapos távlatban, 10 százalékuk tervez leépítést. Mind a magas-, mind a mélyépítők kissé derűlátóbbak, mint voltak novemberben, amikor ugyanez a két arány 11 és 12 százalék volt.
Négyből három lakásépítő erre készül
December az egymást követő harmadik hónap, amikor az áremelési törekvések intenzitása emelkedett az előző hónaphoz képest a szezonálisan kiigazított adatok alapján. E mutató értéke még sosem állt ilyen magasan a felmérések 20 éves történetében. A kiigazítás nélküli adatok is az áremelési szándékok erősödését mutatják: az áremelést tervezők aránya a novemberi 47 százalékról decemberre 56 százalékra, az árcsökkenésre számítóké 5-ről 3 százalékra apadt.
A magasépítő cégek továbbra is gyorsabb áremelkedésre számítanak, mint a mélyépítők. A lakásépítő cégek 72 százaléka készül áremelésre, míg árcsökkentést 2 százalékuk tervez.
Négyből három lakásépítő szenved a munkaerőhiánytól
A munkaerőhiány lényegében az építőipari cég 57 százalékát érinti. Különösen jelentős ez a probléma a lakásépítésben, az itt tevékenykedő cégek 76 százaléka szenved ettől. Az anyag- és kapacitáshiánnyal minden harmadik termelő kénytelen szembesülni, de e tényező említési gyakorisága kissé csökkent a nyári hónapokhoz képest. A vevők laza fizetési fegyelme lényegében minden negyedik vállalkozást érinti hátrányosan és inkább a kis- és középvállalatok vezetőinek okoz fejtörést.A magyar gazdaság rövid távú kilátásainak megítélése decemberben érezhetően romlott (az előző hónaphoz képest, a szezonálisan kiigazított adatok alapján). E mutató kilenchavi mélypontra jutott. A nyers, azaz szezonálisan kiigazítatlan adatok is negatív változást jeleznek, a derű- és borúlátók aránya decemberben rendre 12 és 27 százalék, míg novemberben 19 és 12 százalék volt.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)