A kormány korábbi ígéreteit megszegve úgy terjesztette a parlament elé az önkormányzatok építésügyi jogköreit is érintő salátatörvényt, hogy bárkivel egyeztetett volna - írja a Népszava.
Erő Zoltán, Budapest főépítésze a korábbi tapasztalatok alapján semmi jóra nem számít a törvénymódosítás kapcsán. A városvezetés attól tart, hogy elvész a fővárosi kerületek feletti irányító szerepe, így Budapest nem fejlődhet tovább egységes városként, helyette 23 kisváros verseng majd egymással.
Elképzelhető, hogy a szabályozási jogköröket oly módon szűkíti a kormány, hogy a főváros nem jelölhet ki például új főutakat vagy villamosvonalakat. A törvényjavaslatból ez egyelőre nem olvasható ki, ám nem tudni, mit tartalmaz majd a végrehajtási kormányrendelet - magyarázza Erő Zoltán.
Az nem jó jel, hogy a jogszabály eleve eltörölné a főváros jogát a beépítési sűrűség és az épületek párkánymagasságának maghatározására, vagyis a kerületek maguk dönthetnének arról, hol milyen nagy és magas épület húzható fel. A kormány alaposan át akarja szabni az önkormányzatok építésszabályozási jogköreit. Az építéshatósági jogköröket már korábban elvették és átadták a kormányhivataloknak.
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon