A kormány csütörtök esti rendeletével módosította a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő főútvonalak, közutak és közterületek kijelöléséről szóló rendeletet, amelyben Budapest V. kerületét érintően 18 útszakaszt törölnek a jogszabályból - derül ki a Magyar Közlönyből. Ez azt jelenti, hogy ezeknek a közutaknak és köztereknek a kezelői jogát szeptembertől elvonják a fővárostól.
A módosításra azt követően kerül sor, hogy a kormánypárti többségű parlament júliusban, kétharmados többséggel három belvárosi tér és egy utca tulajdonjogát vonta el augusztustól, kártalanítás nélkül a fővárostól. Ez a karácsonyi vásároknak is otthont adó Vörösmarty tér, a Podmaniczky tér és a Széchenyi tér (ahol hotelek mellett a Magyar Tudományos Akadémia is áll), valamint a Széchenyi tér és Bajcsy-Zsilinszky út közötti Arany János utca. A közterületek vagyonkezelői jogát az államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pedig továbbadta - ingyenesen - 99 évre a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzatnak. (A lépés miatt a főváros a főpolgármester korábbi tájékoztatása szerint Alkotmánybírósághoz fordul, és pert indít a tulajdonelvonást érintő kártalanítás érdekében.)
A csütörtöki rendeletmódosítással az alábbi útszakaszok és terek kerültek ki a főváros kezeléséből:
- Apáczai Csere János utca - a Petőfi tér és Szende Pál (új nevén Wekerle) utca közötti szakaszon,
- Arany János utca - az Október 6. utca és Hercegprímás utca között,
- Bárczy István utca - a Károly körút és Városház utca között,
- Báthory utca - a Hold utca és Szemere utca között,
- Báthory utca - Vértanúk tere és Szemere utca között,
- Gerlóczy utca - a Károly körút és Városház utca között,
- Hercegprímás utca - az Arany János utca és Bank utca között,
- Hold utca - a Bank utca és Báthory utca között,
- Honvéd utca - a Szent István körút és Báthory utca között,
- József nádor tér - a József Attila utca és Szende Pál (új nevén Wekerle Sándor) utca között,
- Nádor utca - a Vértanúk tere és József Attila utca között,
- Petőfi tér - a Március 15. tér és Apáczai Csere János utca között,
- Podmaniczky Frigyes tér
- Szemere utca - az Alkotmány utca és Szent István körút között,
- Szervita tér - a Petőfi Sándor utca és Bécsi utca között,
- Városház utca - a Bárczy István utca és Gerlóczy utca között,
- Vértanúk tere
- Vörösmarty tér
A főpolgármester megdöbbent
A módosításra Karácsony Gergely főpolgármester pénteken délelőtt Facebook-posztban reagált, ebben többek közt azt írja, hogy "döbbent csodálattal figyeli", hogy mire van ideje a kormánynak az egyre súlyosbodó megélhetési válság közepette. A kormány azzal foglalkozik, hogy "éjszakai rendeletben, mindenféle egyeztetés nélkül, a legelemibb tájékoztatási kötelezettséget is mellőzve" tereket és utcákat vegyen el a fővárostól. "Ezeket aztán odaadja annak az V. kerületnek, amelynek ingatlanhasznosítási gyakorlatát úgy szokták jellemezni: a Rogán-modell…" - írta a főpolgármester.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Rabszolgamunka az osztrák földeken: nagy árat fizethet, aki a szomszédban keresi a szerencséjét

Lassan elfelejtenek minket: a magyar vendéglátóhelyekről kidobták a gulyást meg a pörköltet

Fokozódik a rettegés, az illegális bevándorlók már boltba se mernek menni

Halálosan mérgező halak riogatják a turistákat az Adrián

Megvan a fekete doboz, kiderül az utolsó 30 másodperc titka

Újabb hétvégi rémálom a Balatonnál: szinte minden megtörtént, ami rosszul sülhet el

"Az ott füst? Nem, szúnyogfelhő" - 30 éve nem volt ekkora rajzás a Balatonnál

Emberi hibára gyanakszik egy veterán pilóta az Air India új katasztrófaelméletében

Végre egy jó hír Parajdról: lehet fürdeni
