A falusi csok már a tavalyi bevezetést követően is sok kistelepülésen növelte az ingatlanpiaci forgalmat. Jelentősen nőtt a lakásbővítésre és felújításra felvett támogatások aránya a hivatalos adatok szerint - írta az Ingatlan.com közleményében, amit az MTI közölt.
Az első fél évben a felújításra, lakásbővítésre fordított folyósítások száma az egy évvel korábbihoz képest 14-szeresére, összegük pedig 25-szörösére nőtt.
Korábbi közlés szerint a falusi csok július végéig közel 13 ezer család otthonteremtését segítette.
A családtámogatási kedvezményt 2019 júliusa óta 2486 kistelepülésen igényelhetik a gyermeket nevelők. A falusi csok jövőre további 192 településre terjed ki, vagyis a magyarországi települések 84 százalékára.
Az ingatlan.com összesítése szerint az érintett településeken 100 ezer forint alatti négyzetméteráron is lehet ingatlant venni. A legolcsóbb, 57 ezer forintos kínálati árat Békés megyében találták, miközben Veszprém megyében négyzetméterenként 250 ezer forint felettiek is megfigyelhető.
A nyugati határszélen található kis településeken majdnem kétszer drágábbak az ingatlanok a keleti országrésznél.
Az ingatlan.com adatai szerint Hajdú-Bihar megyében 106 ezer forint, Győr-Moson-Sopron megyében 194 ezer forint a négyzetméterár 2020 végén. Pest és Fejér megyében 200 ezer forint alatti kínálat nincs, ami arra utal, hogy a főváros közelsége is fontos szempont - írta az MTI.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek