A Blikk hétfőn írt arról, hogy az elmúlt hetekben felmérték az állami tulajdonú lakásokat és lakáscélra is átalakítható ingatlanokat, hogy mely épületeket érdemes átadni a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek. Ezek között kollégiumok és közösségi szállók is találhatók. Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kedden elmondta, alternatív lehetőségeket kínálnának azoknak a nehéz helyzetbe jutott devizahiteleseknek, akik már bérlőként laknak korábbi ingatlanukban, de a rezsit így sem tudják fizetni: felajánlják nekik, hogy kisebb, illetve alacsonyabb komfortfokozatú lakásba költözzönek. Jelenleg 305 ilyet vizsgálnak.
Az MSZP-s Korózs Lajos erre reagálva azt mondta: az ócsai lakóparkhoz hasonlóan ez sem jelentene megoldást a devizahitelesek problémáira, ugyanis nem segítség, ha azonos problémával küzdő embereket egy "kaszárnyába" költöztetnek össze. Hozzátette: több mint 150 ezer család nem tudja három hónapnál hosszabb ideje törleszteni a hitelét.
Azt kérdezte, kinek az érdeke, hogy az eszközkezelő programjában részt vevőket kiköltöztessék otthonukból. A pangó lakáspiacon ugyanis nem fogják tudni eladni az ingatlanokat, azok üresen állnak majd.
Volt munkásszállók és elhagyott laktanyák átalakítása helyett olyan bérlakásprogramot kellene indítani, amely élhető környezetben biztosít lakhatást a bajba jutott devizahiteleseknek - mondta korózs. Bírálta a kormány eddigi intézkedéseit, mondván, hogy az árfolyamgáttal csak a jogosultak harmada kíván élni, a végtörlesztést csak a jómódúak vehették igénybe, az ócsai lakóparkba pedig mindössze húsz család költözhet be az első körben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin