A Belgrádot Pancsován és Versecen át Temesvárral összekötő autópálya 143 kilométer hosszú lesz, építése 2023-ban kezdődhet - írja azt MTI romániai tudósítója.
Őszre készül el a pálya romániai szakaszának megvalósíthatósági tanulmánya, és jövő év tavaszán írnak ki pályázatot a tervezésre, és a kivitelezésre - mondta Sorin Grindeanu az aláírási ceremónia után. Reményét fejezte ki, hogy már jövő nyáron elkezdődhet a pályaépítés. A projekt 73 kilométeres romániai szakaszán az EU-s finanszírozás biztosított, csupán a kormányközi megállapodás hiányzott az iratcsomóból.
Már 2016-ban felmerült a két város összekötésének a gondolata, akkor azonban csak autóutat terveztek. A román fél később nem tekintette sürgősnek az útépítést ezen az útvonalon. Ezért most újra napirendre kellett tűzni a kérdést. Most már korszerű autópálya építését tervezik. A módosítás miatt volt szükség a mostani kormányközi megállapodásra - mondta a román miniszterelnök-helyettes.
Az autópálya megépítésével alig több, mint egy óra alatt lehet majd eljutni Belgrádból Temesvárra - mondta Tomislav Momirovic szerb miniszter, aki azt is hangsúlyozta, hogy az utak javítják az életminőséget, és általuk barátságok köttetnek.
A szerbiai tárcavezető megköszönte ugyanakkor Románia támogatását országa EU-csatlakozása ügyében – idézte az Agerpres a szerbiai tárca közleményét.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban