A letiltás fontosabb szabályait a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) külön fejezetében (a törvény második részében, a pénzkövetelések végrehajtása cím alatt, a IV. fejezetben „A végrehajtás munkabérre és egyéb járandóságra”) helyezte el a törvényalkotó. A „Levonás a nyugdíjból” cím alatt a mostani téma konkrét szabályai találhatók: „(1) Az adós társadalombiztosítási nyugellátásából legfeljebb 33 százalékot lehet levonni. (2) A levonás a nyugellátásnak legfeljebb 50 százalékáig terjedhet az alábbi követelések fejében: a) gyermektartásdíj, b) jogalap nélkül felvett nyugellátás. (3) Több letiltás esetén a levonás a nyugellátásnak legfeljebb 50 százalékáig terjedhet. (4) Az árvaellátásból – legfeljebb 50 százalék erejéig – a jogalap nélkül felvett árvaellátást lehet levonni.” A Vht. egyéb, a levonásra (a társadalombiztosítási nyugellátásból történő levonásra is) érvényes szabályai közül kiemelem, hogy – a levonás során mentes – fő szabályként – a havonta kifizetett nyugdíjnak az a része, amely megfelel az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének (2001-ben ez 18 310 forint volt, 2002-ben 20 100 forint), – általában legfeljebb 33 százalékot, kivételesen 50 százalékot lehet levonni, – korlátozás nélkül végrehajtás alá vonható a havonta kifizetett nyugdíjnak az a része, amely meghaladja az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének ötszörösét, – Az adóssal szemben fennálló több követelést a nyugdíjból is az általános szabályok szerint kell levonni, vagyis a kielégítési sorrend: a) gyermektartásdíj, b) egyéb tartásdíj, c) munkavállalói munkabér és a vele egy tekintet alá eső járandóság, d) a büntető és a büntetés-végrehajtási, valamint a szabálysértési eljárásban az adóssal szemben megállapított, az állam javára fizetendő összeg, a vagyonelkobzásból eredő követelés (a polgári jogi igény kivételével), e) adó, társadalombiztosítási követelés és más köztartozás, f) egyéb követelés, g) a végrehajtási eljárásban kiszabott rendbírság. (A követelés érvényesítésével és behajtásával felmerült, a bíróság – hatóság – által megállapított költséget és a követelés egyéb járulékait a követeléssel azonos sorrendben kell kielégíteni. Fontos szabály, hogy a sorrendben előbb álló követelés teljes kielégítése után lehet a sorrendben hátrább álló követelést kielégíteni. Ha viszont a nyugdíj összege nem fedezi az azonos sorrendben felsorolt valamennyi követelést, a követeléseket arányosan kell kielégíteni.) A nyugdíj fogalmának változása A törvény szövegének pontosítása történt meg akkor, amikor a korábbi, jelző nélküli nyugellátás helyébe a társadalombiztosítási nyugellátás fogalmat emelte be a törvénybe a jogalkotó. A törvény indokolásában így fogalmazza meg a változtatás okát: „A nyugellátások rendszerében bekövetkezett változások azt teszik indokolttá, hogy a végrehajtási jog – az árvaellátás kivételével – a jövőbeni esetleges módosulásoktól is függetlenül egységesen kezelje a különböző nyugellátásokat, a törvény ezért a Vht. 67. §-ának (1) bekezdésében csak a 'társadalombiztosítási nyugellátás' kifejezést használja.” Ismert, hogy a magánnyugdíj-pénztárakról és a magánnyugdíjról szóló törvény (1997. évi LXXXII. tv.) a tagdíjjal, illetve a pénztárral és a pénztártaggal szembeni követelésekkel kapcsolatosan a foglalásra (zár alá vételre) tiltó szabályokat tartalmaz, amikor például az 5. § (5) bekezdésében kimondja, hogy „A zárt gazdálkodás elve az alábbiak egyidejű érvényesítését jelenti: f) az egyéni számla és a szolgáltatási tartalékok, valamint a hozzájuk kapcsolódó biztonsági tartalékok kizárólag a pénztártagok követeléseinek kielégítésére használhatók fel, a pénztár, illetve a pénztártagok más kötelezettsége fejében nem foglalhatók le és nem zárolhatók”, illetve amikor a 25. § egyértelműen deklarálja, hogy „a pénztártag egyéni számláján nyilvántartott összegre sem a pénztártag, sem a pénztár hitelezői nem tarthatnak igényt”. A 2001. szeptember 1-je előtt hatályos szöveg még arról szólt, hogy az adós nyugellátásából (nyugdíjából, öregségi, munkaképtelenségi és baleseti járadékából) mit lehetett levonni, vagyis a zárójeles felsorolás megadta azon formákat, amelyekből a letiltást foganatosítani lehetett, illetve kellett. A nyugdíjon természetesen érteni kellett (volna) a „társadalombiztosítási nyugdíj” mellett a „magánnyugdíjat” is. Most az új szabály tulajdonképpen a mindenkori társadalombiztosítási nyugdíj-jogszabályokra [ez jelenleg mindenekelőtt az 1997. évi LXXXI. törvény, illetve még az 1998. január 1. előtt hatályos 1975. évi II. törvény, de ide sorolható az 1997. évi LXXX. törvény, valamint a korengedményes nyugdíjról szóló 181/1996. (XII. 6.) korm. rendelet is] illetve az egyéb jogszabályokra vonatkozik. Ez utóbbi körbe sorolandó az 1992. évi XXXII. törvény az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról; a nemzeti helytállásért adott pótlékról szóló 173/1995. (XII. 27.) korm. rendelet; az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) korm. rendelet; a 76/2001. (V. 9.) korm. rendeletben felsorolt egyes juttatások (például a házastársi pótlék és a házastárs után járó jövedelempótlék), vagy az átmeneti járadékról, az egészségkárosodási járadékról, a vakok személyi járadékáról vagy a rokkantsági járadékról szóló jogszabály is. Ezekre a szabályokra bízza azt, hogy elvileg miből lehet (kell) a levonást eszközölnie a nyugdíjat folyósító szervnek (már itt is jelzem, hogy ezek közül a Vht. többet mentessé nyilvánít, vagyis belőlük levonás nem eszközölhető!). A Tny. tv. (1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról) és a Tbj. (1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról.) szerinti nyugellátások a következők: – a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó saját jogú nyugellátások: a) az öregségi nyugdíj, b) a rokkantsági nyugdíj, c) a baleseti rokkantsági nyugdíj. – a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó hozzátartozói nyugellátások: a) az özvegyi nyugdíj, b) az árvaellátás, c) a szülői nyugdíj, d) a baleseti hozzátartozói nyugellátások. Csak a emlékeztetőül írom ide a Tny. tv. néhány fogalommeghatározását: a) saját jogú nyugellátás és a hozzátartozói nyugellátás – olyan keresettől, jövedelemtől függő rendszeres pénzellátás, amely meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén a biztosítottnak (volt biztosítottnak), illetve hozzátartozójának jár, b) öregségi nyugdíj – meghatározott életkor elérése és meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén járó nyugellátás, c) rokkantsági nyugdíj – megrokkanás mellett meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén járó nyugellátás, d) baleseti rokkantsági nyugdíj – üzemi baleset (foglalkozási betegség) következtében történő megrokkanás esetén szolgálati időtől függetlenül járó nyugellátás, e) özvegyi nyugdíj – az elhunyt nyugdíjas, illetve nyugdíjban nem részesülő, de nyugdíjjogosultságot szerzett elhunyt személy házastársának, meghatározott feltételek mellett élettársának, valamint elvált házastársának járó nyugellátás, f) árvaellátás: az elhunyt nyugdíjas, illetve nyugdíjban nem részesülő, de nyugdíjjogosultságot szerzett elhunyt személy gyermekének, örökbe fogadott gyermekének, meghatározott feltételek esetén nevelt gyermekének, testvérének, unokájának járó ellátás, g) szülői nyugdíj – az elhunyt biztosított (nyugdíjas) szülőjének, nagyszülőjének, meghatározott feltételek fennállása esetén nevelőszülőjének járó ellátás. Változások az ellátásban Az már első olvasatra is világos, hogy az új szabályok szerint, a korábbi törvényszöveg „zárójeles” részéből eleve kiesik a baleseti járadék, mivel az a Tbj. 14. §-ában nem a társadalombiztosítási nyugellátások között van felsorolva, hanem az „Egészségbiztosítási ellátások – baleseti ellátások” között [a (2) bekezdés c) pont cc) alpontja] Ennek megfelelően a Vht. 68. §-ába került át a baleseti járadék, mint olyan, ami az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások körébe tartozik. Külön ki kell emelni azt is, hogy az 1975. évi II. törvény illetve végrehajtási rendelete még külön szabályozott néhány „nyugdíj-kategóriát”, amelyekről a jelenleg hatályos Tny. törvény azt mondja ki, hogy „a bányásznyugdíj, a korengedményes nyugdíj, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíja, a szolgálati nyugdíj és az előnyugdíj az öregségi nyugdíjjal esik egy tekintet alá.” Ezért ezekről a Tny. tv. nem tartalmaz külön rendelkezéseket – de ez nem jelenti azt, hogy akinek ilyen nyugdíjat folyósítottak, attól ne lehetne tartozása fejében abból levonni a törvényben meghatározottak alapján. Mi tartozik tehát abba a körbe, amit „nyugdíjnak” tartunk, mivel az utalást és a levonást is a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság végzi? A következők: 1. az öregségi nyugdíj vagy annak minősülő ellátás (például a teljes és rész-nyugdíj, korkedvezményes nyugdíj, előrehozott öregségi nyugdíj, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj, mezőgazdasági szövetkezeti tagok öregségi, munkaképtelenségi járadéka, mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadéka) – a bányásznyugdíj, a korengedményes nyugdíj, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíja, a szolgálati nyugdíj és az előnyugdíj az öregségi nyugdíjjal esik egy tekintet alá), 2. a rokkantsági nyugdíj, 3. a baleseti rokkantsági nyugdíj, 4. az özvegyi nyugdíj (ideiglenes és végleges), 5. az árvaellátás, 6. a szülői nyugdíj, 7. a baleseti hozzátartozói nyugellátások, 8. a nemzeti helytállásért pótlék [173/1995. (XII. 27.) korm. rendelet], 9. a 267/2000. (XII. 26.) korm. rendelet alapján járó juttatás, 10. a házastársi pótlék, 11. a házastárs után járó jövedelempótlék, 12. az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlása, 13. az átmeneti járadék, 14. az egészségkárosodási járadék, 15. a vakok személyi járadéka, 16. a rokkantsági járadék. Csupán a helyzet sokszínűségének bemutatására idézem a már jelzett 173/1995. (XII. 27.) korm. rendeletnek az 1. számú mellékletét, amely felsorolja, hogy e kormányrendelet alkalmazásában mi minősül nyugellátásnak: 1. öregségi nyugdíj, 2. rokkantsági nyugdíj, 3. özvegyi nyugdíj (az ideiglenes özvegyi nyugdíj kivételével), 4. árvaellátás [a Tny. 55. § (1) bekezdés utolsó mondatában szabályozott formában], 5. szülői nyugdíj, 6. baleseti nyugellátás (a baleseti járadék kivételével), 7. hozzátartozói baleseti nyugellátás, 8. öregségi járadék, 9. munkaképtelenségi járadék, 10. özvegyi járadék, 11. növelt összegű öregségi járadék, 12. növelt összegű munkaképtelenségi járadék, 13. növelt összegű özvegyi járadék, 14. utóbb igénylő házastárs öregségi járadéka, 15. utóbb igénylő házastárs munkaképtelenségi járadéka, 16. egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíja, 17. szolgálati nyugdíj, 18. korengedményes nyugdíj, 19. bányásznyugdíj, 20. előnyugdíj, 21. korkedvezményes nyugdíj. Végrehajtó igénybevétele (közreműködése) nélküli levonás A gyakorlatban két esettel találkozhatunk: 1. Adóssága miatt végrehajtási eljárás (például adóhatósági vagy bírósági) folyik az ellátást felvevő személlyel szemben, és „külső” megkeresésre kerül levonásra a nyugdíjából a törvényben meghatározott százalék. (Például közvetlen bírósági letiltás, közvetlen bírósági felhívás, végrehajtói letiltás.) 2. A nyugdíj-igazgatási szerv kezdeményezi és hajtja is végre a levonást. (Természetesen mindkét esetben azt kell hangsúlyozni, hogy a nyugellátásból való levonásra alapvetően a már említett Vht. szabályait kell alkalmazni.) Az 1. pont alatti végrehajtási eljárásokra külön nem térek ki, viszont a nyugdíj-igazgatási szervek ún. „saját térítmény” behajtásának néhány lényeges szabályáról szólni kell. A Tny. törvény alapján járó ellátások folyósításába esetenként „hibák” csúszhatnak (például tovább utalnak ki egy ellátást, mint az járna; többet utalnak ki, mint a törvényes lehetőség; megtévesztették az igazgatási szervet a megállapításnál) és az emiatt keletkezett követelést („túlfizetést”) a nyugdíj-igazgatási szerv a Tny. törvényben meghatározott időn belül és formában visszakövetelheti. A személyekkel szembeni követelést fizetésre kötelező határozattal kell megállapítani, és annak jogerőre emelkedését követően van arra módja a nyugdíjat folyósító szervnek, hogy e határozat alapján – amennyiben önként nem fizeti vissza („nem téríti vissza”) a követelés összegét, akkor – a nyugdíjfolyósító igazgatóság által folyósított ellátásból azt a letiltásra vonatkozó szabályok szerint szedhetik be (Tny. tv. 93. § (3) bekezdése). Megjegyzendő, hogy e szervezet csak ezt végezheti törvényi felhatalmazás alapján, egyéb végrehajtási cselekményt (ingó/ingatlan végrehajtás) nem, annak foganatosítását kezdeményeznie kell az állami adóhatóságnál. A levonás szabályai A mentesség Már utaltam rá, hogy többféle mentességi ok létezik a Vht.-ban és ezeket többféleképpen lehet csoportosítani. Az egyik csoportosítás szerint azt lehet mondani, hogy egyrészt mentesen hagyandók a bizonyos összeghatárt el nem érő pénzösszegek, másrészt mentesen hagyandók azok a jövedelmek, pénzbeli juttatások, amelyek „privilegizált” kategóriába tartoznak (ami a juttatás „természetével” van elsősorban összefüggésben). Vagyis, mentes a végrehajtás (a levonás) alól – ahogy már volt róla szó – a nyugdíjnak az a része, amely megfelel az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének. A másik kategóriába elsősorban olyan juttatások tartoznak, amelyeknél elsősorban az adósok szociális (egészségügyi, humanitárius) körülményei (a létfenntartáshoz fűződő érdek) indokolják a mentességet. Éppen ezért ide tartoznak általában a segélyek, egyes – a törvényben pontosan nevesített – járadékok és tartásdíjak, a fogyatékossági támogatások, egyes ösztöndíjak és költségtérítések, a sor- és tartalékos katonai és polgári szolgálatot teljesítő személyek egyes juttatásai. A törvény előírása miatt mentesen hagyandó juttatások és „jövedelmek” tekintetében több változás is történt – ezek közül a következőket emelem ki, mivel azok témánkat (a nyugdíjfolyósító szervek utalását) közvetlenül is érintik: – az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény szerint járó életjáradék [1992. évi XXXII. törvény és a végrehajtásáról rendelkező 111/1992. (VII.1.) korm. rendelet], – az átmeneti járadék, a rendszeres szociális járadék, a bányászok egészségkárosodási járadéka [8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelete]. Újként jelent meg a mentességek között 2001. július 1-jétől a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján kiutalandó fogyatékossági támogatás, amelyet korábban a MEP-ek, jelenleg pedig a TÁH-ok utalnak ki, illetve 2001. szeptember 1-től az időskorúak járadéka, melyet a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény alapján az önkormányzat folyósít. Mindezekből az is következett, hogy 2001. szeptember 1. után szűkült az a kör, amely bevonható a levonásba. Egyéb mentességi kör A nyugdíjfolyósító utalja ki a rokkantsági járadékot (lásd az 1975. évi II. törvényt) és a vakok személyi járadékát [6/1971. (XI. 30.) EüM. rendelet alapján], de a Vht. ezek mentességét már a törvény hatálybalépésétől biztosította, így itt nem kellett módosítani, pontosítani a törvényt. Ugyancsak a NYUFIG feladata a nemzeti gondozás díjának és a hadigondozottak pénzbeli ellátásának utalása. A nemzeti gondozási díj (1992. évi LII. törvény a nemzeti gondoskodásról), valamint a hadigondozottak pénzbeli ellátása (1994. évi XLV. törvény a hadigondozásról) esetében a törvény szövege viszont most pontosításra került, mivel ezek ugyan kissé más megfogalmazásban, de eddig is mentesek voltak a végrehajtás alól. (Megjegyzés: általában a végrehajtás alóli mentesség azoknál a pénzbeli ellátásoknál áll fenn, amelyek egyébként adómentességet is élveznek.) Példák a levonási szabályokra A bevezetőben már idéztem a Vht. idevonatkozó 67. §-át. Ennek megfelelően – és figyelemmel a mentességre is, főszabályként – az öregségi nyugdíj minimumösszegéig vonható le bármi a nyugdíjból is. Ha például valakinek a nyugellátása 25 600 forint, akkor az elméletileg havonta levonható összeg (a 25 600 forint 33 százaléka) 8448 forint lenne. Mivel 20 100 forint a mentesen hagyandó rész, ezért csak az e fölötti rész, vagyis havonta 5500 vonható le a nyugdíjból. Nem áll fenn ez a mentesség a gyermektartásdíj és a szüléssel járó költség (Csjt. 69/A. és 96/D. §§ ) végrehajtása esetében, mivel maga a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény is kimondja, hogy a szülő a saját szükséges tartásának rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll. Vagyis abban az esetben, ha például a nyugellátás 25 600 forint és gyermektartásra 8400 forintot kell havonta levonni, akkor a kiutalandó nyugdíj összege csak 17 200 forint lesz, mivel itt nem érvényesül az öregségi nyugdíj legkisebb összegére vonatkozó mentességi határ. Hasonló akkor is a helyzet, ha a nyugellátás például 20 100 forint. Akkor ebből az összegből kell levonni a 8400 forintot (a levonás gyermektartás esetén 50 százalékig lehetséges). Korlátozás nélkül vonható le továbbra is az az összeg, amely meghaladja a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének ötszörösét (Vht. 63. §). Ha például a végrehajtás alá vonható ellátás összege 160 000 forint, a letiltás összege pedig 130 000 forint, akkor – figyelemmel az „ötszörös” szabályra – 2002-ben a korlátlanul igénybe vehető rész a 100 500 (20 100 x 5) forint feletti rész, vagyis 59 500 forint az az összeg, amelyet a tartozás kiegyenlítésére kell fordítani. Több letiltás esetében a levonás a társadalombiztosítási nyugellátások 50 százalékáig terjedhet. Ebben az esetben általában az elsőnek érkező letiltásra, vagy a letiltási sorrendre tekintettel az előbb állóra a letiltható összeg 33 százalékát vonják le és utalják, míg a sorrendben következő letiltásra az ellátás 17 százaléka utalható. Például az ellátás 25 600 forint, melyből gyermektartásdíjra 5000 forintot vonnak le, a további levonásra már csak – főszabályként – 500 forint marad fenn (a 20 100 forintos határra tekintettel). Másik példa, hogy ha az ellátás 42 000 forint, amiből 8400 forint gyermektartást kell levonni és utalni, a további levonásokra még fennmaradó összeg (21 000–8 400) 12 600 forint lesz, hiszen az ellátás 50 százalékáig lesz levonható a követelés. A jogosulatlanul felvett nyugellátás és a gyermektartásdíj miatti levonás önmagában is elmehet 50 százalékig! Az árvaellátásból való levonásnál külön kiemelendő, hogy abból levonni 50 százalékig csak akkor van lehetőség, ha jogosulatlanul felvett árvaellátás miatt történik a végrehajtói letiltás. (A főszabály itt is érvényesül: levonni csak akkor lehet az árvaellátásból, ha az összege meghaladja az öregségi nyugdíjminimumot.) Özvegyi nyugdíjból tartozásra levonni (a mentességi szabályok betartása mellett), ha a tartozás az özvegy tartozása, akkor az általános szabályok szerint lehet, ha azonban a tartozás az elhunyt tartozása volt, csak akkor lehet, ha az özvegy is egyetemlegesen felelt a tartozás kiegyenlítéséért, vagy akkor, ha a letiltást foganatosító hatóság külön letiltási rendelvényt (határozatot) állít ki. Figyelembe veendő fontosabb jogszabályok: – 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról [még az 1998. január 1. előtt hatályos – a társadalombiztosításról szóló – 1975. évi II. törvény és a végrehajtásáról rendelkező 89/1990. (V. 1.) MT rendelet is] és a végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (XI. 6.) korm. rendelet, – a korengedményes nyugdíjról szóló 181/1996. (XII. 6.) korm. rendelet, – 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról és a végrehajtásáról rendelkező 195/1997. (XI. 5.) korm. rendelet, – 1997. évi LXXXII. tv. a magánnyugdíj-pénztárakról és a magánnyugdíjról szóló törvény, – 1992. évi XXXII. törvény az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról – a végrehajtásáról rendelkező 111/1992. (VII. 1.) Korm. rendelet, – a nemzeti helytállásért pótlékról szóló 173/1995. (XII. 27.) korm. rendelet, – az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) korm. rendelet, – a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény, – a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény, – 1994. évi XLV. törvény a hadi gondozásról, – 1992. évi LII. törvény a nemzeti gondoskodásról, – 6/1971. (XI. 30.) EüM. rendelet a vakok személyi járadékának bevezetéséről, – 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelete a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról, – 1991. évi XII. törvény egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíj-kiegészítések megszüntetéséről, – 231/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről. Dr. Vasvári Csaba