Túl van a sokkon a magyar turizmus és vendéglátás. A vendégek már visszatértek, a forgalom növekszik, a szektor bevételei pedig újra rekordközelben járnak. Bár az árak emelkedtek, és a munkaerő szervezése, valamint a költségek tervezése továbbra is odafigyelést igényel, a kereslet pozitív alakulása bőséges növekedési potenciált kínál a szektor szereplőinek. Azonban ahhoz, hogy ezeket a lehetőségeket valóban kiaknázzák a vállalkozások, már nem elég a hagyományos megoldásokhoz nyúlni, lépést kell tartani a technológiai fejlődéssel is. A verseny tehát szoros, ezért a hatékonyságot növelő és költségeket optimalizáló digitális eszközök kulcsszerepet játszanak a jövő turizmusának és vendéglátásának területén.    

Rekordév után erős kezdés

A HORECA-szektor teljesítménye nemcsak az ágazat, hanem a gazdaság egésze számára is jelentőséggel bír, hiszen a magyar GDP közel 13 százalékát adja, és több mint 400 ezer családnak biztosít megélhetést.

Éppen ezért örvendetes az az irány, amely az elmúlt évet is jellemezte. A hazai szálláshelyek 2024-ben közel 18 millió vendéget fogadtak, köztük 8,7 millió külföldi turistát, ami minden korábbinál magasabb adat. A vendégéjszakák száma meghaladta a 44 milliót, ebből 22 milliót külföldiek töltöttek el Magyarországon. 2025 első félévében már több mint 8 millió vendéget regisztráltak, ami 7,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A látogatók egyre szívesebben fedezik fel a vidéki régiókat is: Budapest továbbra is húzóerő, de a Balaton és a kisebb desztinációk is népszerűek, főként megfizethetőségük és az egyedi, helyi élmények miatt. 

Minden új vendég és minden plusz vendégéjszaka lehetőséget teremt a bevételek növelésére, de a növekedés fenntartásához és a versenyelőny megőrzéséhez ma már nem elég a jó lokáció, a kiváló konyha vagy az izgalmas kínálat. A vendégek gyors, rugalmas kiszolgálást, személyre szabott élményeket és zökkenőmentes folyamatokat várnak. A vendéglátóhelyeknek mindezt úgy kell megoldani, hogy közben a költségek és az erőforrások hatékonyan kezelhetők és tervezhetők maradjanak. 

A digitalizáció ma már nem extra, hanem túlélési feltétel

A hazai vendéglátás digitális felzárkózása az elmúlt években először kényszerből gyorsult fel: a Covid idején az online rendelés, az érintésmentes fizetés és a QR-kódos étlapok sok éttermet mentettek meg a bezárástól. A rohamtempó után azonban több helyen megtorpant az innováció: pedig az ügyfélkapcsolattól a készletgazdálkodásig számos területen van még tér a fejlődésre. A digitalizáció ma már nem kényelmi extra, hanem üzleti túlélési eszköz, a versenyképesség alapfeltétele. Alacsony profitmarzs és munkaerőhiány mellett a papíralapú adminisztráció, a HACCP-élelmiszerbiztonsági nyilvántartás és a készletvezetés rengeteg időt és energiát emészt fel, miközben ezek ma már percekre rövidíthetők a megfelelő eszközökkel. Az okos vendéglátó szoftverekkel valós időben követhető a forgalom, a készlet, a dolgozói teljesítmény és a vendégszokások, automatizálható a rendelés és az elszámolás. A következő lépcső a szoftverek evolúciójában az AI-alapú előrejelzés, amely segít pontosabban tervezni a készleteket és a forgalom alakulását.

Íme három magyar megoldás, ami segít digitalizálni a vendéglátást

Szerencsére már a hazai piac is kínál megoldásokat a digitalizáció felgyorsítására. A Hiventures portfóliójába tartozó magyar startupok leveszik a terhek egy részét a HORECA-cégek válláról. Három példa, három különböző területen – rendelés, adminisztráció, készletkezelés – de közös bennük, hogy olcsóbbá, gyorsabbá és pontosabbá teszik a mindennapi működést.

  • Oneminorder – saját digitális rendelési felület egy kattintásra

Az éttermek 90 százalékának nincs olyan saját online felülete, amelyen a vendégek közvetlenül elérhetik őket házhozrendelés céljából. Ezt a piacot gyakorlatilag két népszerű gyűjtőoldal dominálja, ezáltal jelentős a vendéglátóhelyek kiszolgáltatottsága. A Oneminorder ezen változtat: olcsó, saját weboldalt, applikációt és kiosk formátumot is kínál a vendéglátóhelyeknek, akár informatikai és marketingtámogatással is. A modell fix díjas és jutalékalapú, így a kisebb egységek is megengedhetik maguknak. A koncepció lényege: ha egy étteremnek van saját, jól működő rendelőfelülete, a vendégek szívesen használják – így nő a vendégmegtartás és az adatbázis-építés lehetősége is.

„A vállalkozás ötlete 2014-ben fogalmazódott meg egy debreceni étteremben, ahol bosszantott minket, hogy nem tudunk online rendelni. Ekkor döntöttük el, hogy kell egy jutalék alapú weboldal, applikáció szolgáltatás éttermek számára. Vicces, de az az étterem azóta sem a partnerünk” – mesélte az Economx-nak Nagy Nándor alapító.

Szerinte a munkaerőprobléma miatt egyre kézenfekvőbb a digitalizáció, és „a költséghatékonyság, a fix kiszámítható díj, valamint a saját márka és ügyfélbázis építése” jelenti az igazi versenyelőnyt a nagy platformokkal szemben.

  • OkosHACCP – automatizált élelmiszerbiztonság, papír nélkül

A HACCP-dokumentáció máig jellemzően kézzel zajlik – egy átlagos étteremben napi 60–70 címke készül az ételekkel és alapanyagokkal kapcsolatos pontos dátumok és összetevők jelölésére, nyomonkövetésére, így rengeteg a hibalehetőség, jelentős a bírságveszély és az emberi erőforrás-igény. Az OkosHACCP a teljes élelmiszerbiztonsági rendszert digitalizálja és automatizálja: adatbázisból történő címkenyomtatástól a rádiós hőmérőkön át az e-learning az oktatásig, egészen a webes felületen vezérelhető vezetői kontrollig. A megoldás képes csökkenteni az adminisztratív terheket és javítja az élelmiszerbiztonságot.

„Élelmiszerbiztonsági tanácsadóként újra és újra azt láttam, hogy a papíralapú HACCP-adminisztráció nem működik hatékonyan. Az OkosHACCP abból az igényből született, hogy valóban hasznos, szakmailag megalapozott és egyszerűen használható rendszert adjunk a vendéglátósok kezébe” – mondta portálunknak Boros Csilla Tea, az OkosHACCP egyik alapítója. Szerinte nem kor vagy cégméret dönti el, ki mennyire nyitott a digitális megoldásokra, sokkal inkább a hozzáállás és a vezetői elköteleződés.

A felhasználói oldalról a padthai wokbar műszaki igazgatója, Boda Csaba is a hatékonyság megerősödéséről számolt be: „Az átállás előtt napi 1–1,5 órát vett igénybe a címkézés, most 10–20 perc alatt hibamentesen elkészülünk mindennel. A személyzet örül, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb lett a folyamat, a felszabadult időt pedig a vendégélmény javítására tudjuk fordítani” – fogalmazott lapunknak a cégvezető.

  • iBar – készletkezelés mesterséges intelligenciával

A standolás a vendéglátóipar egyik legidőigényesebb, hibalehetőségekkel teli folyamata – az iBar erre kínál forradalmi megoldást. A startup mesterséges intelligenciát használva automatizálja a készletellenőrzést, akár egyetlen fotó alapján. Az applikáció már több mint kétszáz hazai egységben fut, az alapítók így folyamatosan a további nemzetközi terjeszkedésben gondolkodnak. A céljuk egy olyan teljes körű készletgazdálkodó platform létrehozása, amely integrálható a legnagyobb éttermi szoftverekkel is. Az iBar nemcsak időt és pénzt spórol, hanem minimalizálja a selejtet és az eltéréseket is.

Kép: Economx, Hiventures

„Molekuláris biológusként kezdtük, az AI-alapú képfeldolgozásba a laborban szeretett bele a társam, Miki [dr. Képíró Miklós – a szerk.]. Amikor a vendéglátásban felmerült a standolás időigényes problémája, rájöttünk: ha a sejteket fel tudjuk ismerni képen, miért ne tudnánk megmérni egy üvegben maradt folyadék mennyiségét is? Így született meg az iBar” – mesélte dr. Várkuti Boglárka ügyvezető, alapító. Az AI szerinte akkor tud igazán működni a szektorban, ha a vendéglátós igényeit szolgálja, és nem felforgatja a megszokott üzletmenetet.

A felhasználói tapasztalatokról Lányi Erzsébet, a Tigre Basilica bar managere azt mondta, hogy korábban hagyományos módon standoltak, ami rengeteg idő és energia volt. „Az iBar bevezetése után jelentős időmegtakarítást tapasztaltunk, az ellenőrzés pedig gyorsabb és egyszerűbb lett. A naprakész nyilvántartás és a pontos információáramlás szinte magától megoldódott. Nem kell Excel-táblák között kutakodni, minden egy helyen van, átláthatóan elérhető, így kevesebb a hiba és a felesleges kör. A bevezetés is gördülékenyen zajlott, köszönhetően a jól használható segédanyagoknak és a csapat segítőkészségének” – vázolta tapasztalatait a szakember.

A digitalizáció tehát nem csupán trend, hanem a HORECA-szektor növekedésének és versenyképességének kulcsa. Az új megoldások bevezetésével többé nem kell sok időt tölteni az adminisztrációval vagy rutinfeladatokkal, az energiát arra fordíthatják, ami igazán számít: a vendégek magas színvonalú kiszolgálására, a szolgáltatások fejlesztésére, a vállalkozás további növekedésére.

Ezt a szerkesztőségi tartalmat a Hiventures támogatta.