A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) közlése szerint a lépés sürgető volt, mivel az ösztöndíjak jelentős bérkiegészítésként működnek a rezidensek alacsonyabb fizetése mellett.
A tavaly munkába állt rezidensek ösztöndíjakat szokásosan januárban hirdetik meg, ám idén ez idáig elmaradt. A szakorvosjelöltek számára a korábbi években hét ösztöndíj állt rendelkezésre, ebből a legismertebb a Markusovszky Lajos-ösztöndíj és a hiányszakmás képzések résztvevők számára elérhető ösztöndíj volt.
Az ösztöndíjak és az alapjuttatás mértékének függvényében olyan helyzet is fennállhat, hogy a rezidens fizetésének majdnem felét teszi ki az ösztöndíj, így a Rezidensszövetség szerint jogos az orvosok felháborodása.
Vámosi Péter, az MRSZ elnöke üdvözölte a lépést, és hozzátette, az ösztöndíjak meghirdetése azért kiemelten fontos, mert ezek bevezetését követően jelentősen csökkent a fiatal orvosok elvándorlása.
Az Eurostat egy héttel ezelőtti közlése szerint Uniós szinten Magyarországon az egyik legnagyobb mértékű az orvoshiány: 100 ezer emberre mintegy 330 orvos jut. Ennél már csak Belgiumban és Franciaországban rosszabbak az arányok. Hasonlóan alacsony a gyógytornászok száma is.
Tovább sanyargatják a betegellátást: így trükköznek a kórházi adóssággal
Bár a Magyar Államkincstár adatai szerint egy hónap alatt 7,4 milliárd forinttal csökkent a kórházak adóssága, az egyetemi klinikákkal együtt a tartozásállomány július végén elérte a 88,5 milliárd forintot, a júniusi 86,4 milliárd forint után, mondta Rásky László, az 1500 orvostechnikai beszállító cég érdekeit képviselő Orvostechnikai Szövetség főtitkára.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el