Milliárdokat hagynak veszni a pénztártagok az ÖPOSZ szerint, így a május 22-i szja-bevallási határidő közeledtével emlékeztetnek arra, hogy
az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ennek elmulasztásával mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek, pedig ezek a pénzek az öngondoskodást szolgáló számláikat gyarapíthatnák.
A szövetség hozzáteszi, a NAV az adózók számára elkészítette a bevallástervezetet, amelyet az ügyfélkapu-regisztrációval rendelkezők az eSZJA portálon tudnak megnézni.
Figyelem, dolga lesz: nyakunkon az év legfontosabb adóhatárideje
Meghaladta a félmilliót a személyi jövedelemadó-bevallást benyújtók száma, azaz ennyi magánszemély van már túl az adóbevalláson, amelynek határideje május 22. Az adóhivatal által elkészített szja-tervezetüket már csaknem egymillióan nézték meg.Az önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztári tagsággal, nyugdíj-előtakarékossági számlával, vagy nyugdíjbiztosítással rendelkezőknek nemcsak a befizetendő, vagy visszaigényelhető adójukat célszerű ellenőrizniük, hanem dönteniük kell az öngondoskodást szolgáló befizetések után járó adóvisszatérítésről is — hívják fel a figyelmet közleményükben.
Az adózóknak egyébként nyilatkozniuk kell arról, hogy melyik számlájukra érkezzen az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetésekre összesen járó, legfeljebb 150 ezer forint kedvezmény
A pénztári tagság mellett nyugdíjbiztosítással, illetve nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkezőknél akár a 280 ezer forintot is elérheti az szja-visszatérítés. Nagy Csaba, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke rámutatott,
tavaly a 2021. évi szja-ból 25,1 milliárd forintot térített vissza az állam, ami jócskán elmaradt a nyugdíjpénztári befizetések után elméletben járó 27,3 milliárd, illetve az egészségpénztári befizetések után szintén elvben igénybe vehető 9,9 milliárd forint 37,2 milliárdos összegétől.
Bár ez a 12 milliárd forintot meghaladó differencia a valóságban minden bizonnyal kisebb, hiszen bizonyos esetekben — például a családi adókedvezmény miatt — nem érvényesíthető a visszatérítés, mégis igen jelentős összeget hagynak veszni a pénztártagok — tette hozzá a szakember.
Százezreket kaphat vissza az adójából – de ehhez nyilatkoznia kell
Az elmúlt évben a gyermekes családok szja-visszatérítése miatt nem volt olyan hangsúlyos, idén azonban ismét rendelkeznünk kell a tavaly befizetett öngondoskodási célú megtakarítások után járó adójóváírás összegéről. Akinek több pénztári befizetése volt, annak mindenképp jeleznie kell a NAV felé, hova kéri a 20 százalékos visszatérítést – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu a Napi.hu szerkesztőségéhez eljuttatott közleményében. Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)