Tovább terjeszkedik a nyolcadik kerületet egyre jobban birtokba vevő Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A 10 ezer négyzetméteres terület lebontása 312,2 millió forintba került, ami szinte semmi a teljes beruházás 45 milliárdos költségéhez képest – írja az eudulnie.hu.
A Lovarda és a Természettudományi Múzeum közti ingatlanegyüttes helyére épül az NKE Katasztrófavédelmi Speciális Képzési Központja,
az ehhez szükséges bontási munkálatokat még tavasszal kezdték el, a közbeszerzési eljárást pedig a Globe Aqua Kft. nyerte meg.
A beruházás összege körülbelül 45 milliárd forintot tesz ki, ebből csak az előkészítés volt 800 millió.
Az új, vegyes használatú épületben 127 fő befogadására alkalmas tanszéki iroda és 220 fős kollégiumi férőhely is lesz – nagyságrendileg 23 ezer négyzetméteren.
A gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak
Orbán Viktor miniszterelnök július 1-jén Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén elmondta: „olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak, ezért minden nap erősíteni kell saját védvonalainkat és rendvédelmi szerveinket." A kormányfő beszédében kiemelte: olyan időket élünk, amikor a világ alapjaiban reng, ez alól mi magyarok sem vagyunk kivételek", hiszen a rengés epicentruma közvetlenül a szomszédunkban van. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?