Az interneten toborzott amatőröknek egészen bizarr munkát kellett végezniük: szórólapokat kellett kihelyezniük, kevés fizetésért. De egy maroknyi kelet-ukrajnai menekültnek így is jól jött a gyors pénz.

A bökkenő azonban az volt, hogy a jelentkezőknek oroszbarát propagandát kellett terjeszteni egy névtelen munkaadó nevében. Akik pedig ennek ellenére is vállalták a munkát, azok számára még baljósabb fordulatot vett a történet – írja a Washington Post.

A lengyel nyomozók szerint az állásra jelentkezőknek hetekkel később már a lengyel tengeri kikötőket kellett felderíteniük, kamerákat kellett elhelyezniük a vasútvonalak mentén és nyomkövetőket a katonai szállítmányokban.

Úgy vélik, a meghiúsult művelet az ukrajnai háború kitörése óta a legkomolyabb orosz fenyegetést jelentette a NATO-n belül.

Oroszország terve az lehetett, hogy megszakítsa a Lengyelországon keresztül vezető fegyveráramlást, amely az Ukrajnába szállított haditechnikai eszközök több mint 80 százalékát adja.

A kémhálózatot – lengyel, ukrán és amerikai közreműködéssel – elkezdték feloszlatni 2023 márciusában, 16 embert tartóztattak le. Az elhelyezett kamerákat és nyomkövetőket a lengyel hatóság elkezdte feltérképezni, a lap szerint azonban a nyomozók további bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy

az újoncokat Oroszország gyújtogatással, vonatkisiklatással és egy merénylet elkövetésével is megbízta.

A lengyel nyomozók névtelenül úgy nyilatkoztak, hogy a hálózat felszámolása ellenére az orosz szolgálatok nem hagytak fel a lengyelországi tevékenységükkel.

Az amatőr kémhálózat tagjai nagyon fiatalok, zömmel 20 év körüliek, a legfiatalabb tagja 16 éves. A pénz egy részét kriptovalutában kapták meg.

Sokat megtudhatott az orosz hírszerzés

A szabotázsakciót azután kísérelte meg Oroszország, hogy Ukrajna a júniusban indított ellentámadást tervezte, és ehhez az új fegyverzetet, köztük német gyártmányú Leopard harckocsikat Lengyelországon keresztül szállították.

A kémhálózatról szóló bírósági aktát titkosították, a gyanúsítottak tartózkodási helye nem ismert. Csak a fehérorosz gyanúsítottakat részletezik, akikről a fehérorosz állami média beszélt, az ártatlanságukat hirdetve.

Az oroszoknak nem sikerült megszakítaniuk az Ukrajnába irányuló fegyverellátási láncot, azonban könnyen hozzájutottak a fontos lengyel stratégiai infrastruktúrára vonatkozó adatokhoz. A kémhálózat működésének leírásából kiderül, mennyire fontosak voltak ezek az információk az orosz hírszerzés számára.

A lengyelek tovább fegyverkeznek

A minap jelentette be az lengyel nemzetvédelmi miniszter, hogy 96 Apache harci helikoptert ad el az Egyesült Államok Lengyelországnak. Az MTI azt írja, a 12 milliárd dollár értékű csomag a helikoptereken túl rádiólokátorokat, 1844 Hellfire rakétát 460 JAGM levegő-föld rakétát és 508 Stinger légelhárító rakétát is tartalmaz. Lengyelország idén a GDP 4 közel 4 százalékát szánja nemzetvédelemre.

Gazdasági csodát hozhat Lengyelországban az ukrajnai háború

Az Ukrajna ellen indított orosz invázió nyomán a híres ukrán technológiai ipar számos képviselője helyezte át székhelyét Lengyelországba, és nem csupán a sajátját, hanem a vállalkozásáét is. Ez nem csupán a túlélést szolgálja, ugyanis a cégek szépen fejlődnek új környezetükben is.
Bővebben--->