A cég szerda közleményében azt írja, hogy közel 1 százalékkal 27,4 milliárd koronára növelte bevételét. Az árfolyamváltozások figyelembevétele nélkül a bevétaladat nem változott – írja az MTI.

Az üzemi eredmény a vállalat várakozásainak megfelelően alakult, 6,4 milliárd koronára rúgott a tavalyi kiemelkedően nagy 7,9 milliárd korona után.

A Lego idén folytatni kívánja a pozíciójának erősítését Kínában, mind az üzletszámok, mind az interneten való jelenlét tekintetében.

A cég az év első felében világszerte 89 új üzletet nyitott, amivel 988-ra nőtt a Lego üzletek száma.

Környezetkímélőbbek lesznek az új darabok

A dán játékgyártó cég 2020 elején jelentette be, hogy környezetbarátra, műanyagmentesre cseréli az eddigi Lego-darabokat. Niels B. Christiansen vezérigazgató akkor azt nyilatkozta, már tesztelik az új anyagokat és szépen fokozatosan állnak át a környezetbarátabb játékokra. 2030-ra a cég portfóliójának 90 százalékánál lecserélik az 1963 óta használt ABS műanyagot. 

Egészséget veszélyeztető LEGO-hamisítványokat foglalt le a NAV

Mintegy 8 millió forint értékben foglaltak le hamis LEGO játékot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vámkezelés közben - közölte a vámhivatal hétfő délelőtt Facebook-oldalán.
Bővebben--->