A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő energiaiparban a belföldi értékesítési árak még meghaladták az egy évvel korábbi szintet, miközben az exportértékesítési árak már jelentősen elmaradtak attól – jegyezte meg a hivatal.
Az ipari termelői árak alakulásában a forint euróval szembeni, egy év alatt történt erősödése is szerepet játszott.
Az előző hónaphoz viszonyítva mind a belföldi értékesítési árak, mind az exportértékesítési árak 0,6 százalékkal mérséklődtek, így az ipari termelői árak is összességében 0,6 százalékkal csökkentek.
2023 októberében a 2022. októberihez képest
- a belföldi értékesítésben a 65 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 0,7 százalékkal csökkentek,
- míg a 30 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 0,4 százalékos volt az emelkedés.
- az élelmiszeripar értékesítési árai lényegében nem változtak (+0,1 százalék).
Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 1,5 százalékkal alacsonyabbak voltak, a beruházási javakat gyártókban 3,5 százalék, a fogyasztási cikkeket gyártókban 4,1 százalékkal nőttek az árak.
Az ipari exportértékesítési árak 9,9 százalékkal csökkentek:
- ezen belül a 90 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 4,5,
- a 9,8 százalékos súlyú energiaiparban 51,3 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak.
Január-októberben a belföldi értékesítés árai 31,0, az exportértékesítéséi 0,9 százalékkal emelkedtek, így az ipari termelői árak összességében 10,8 százalékkal voltak magasabbak a 2022. január-októberihez képest - közölte a KSH.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ennyi volt: már ezt is tilos a bőröndbe tenni a repülőn

Új célcsoport jelent kihívást a Balatonnál, nem győzik őket kiszolgálni

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Olyan városrészek épülnek, hogy hamarosan rá sem ismerünk Budapestre

Hátha lehet alkudni kicsit ennek az 5 milliárd forintos balatoni házikónak az árából

Újabb fővárosi területen vezetik be a fizetős parkolást

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol
Két híd összeomlott, egy vonat pedig felrobbant egyetlen éjszaka alatt
