A legújabb Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján a honvédelemért felelős miniszter által fenntartott többcélú szakképző intézmény tanulói ingyenes étkezést kapnának szeptember 1-jétől.
Ezen felül a kadétok havi ösztöndíját is megemelnék a kilencedik évfolyam második félévétől kezdődően, tanulmányi átlaguktól és képzési szintjüktől függően: 16 és 67 ezer forint közötti összegekben részesülnek. Az árvák ösztöndíja 69 ezer forintra emelkedik.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint az ösztöndíjak február 1-ig visszamenőleg módosulnak majd. Szalay-Bobrovinczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta, a fiatalok „egyre nagyobb számban mondanak igent a haza szolgálatára” és ezt a kormány támogatni akarja.
Néhány napja a honvédelmi miniszter bejelentette, hogy saját jogán több mint 700 ezres kezdőilletményt rendelt el azoknak, akik a Hiúz páncélozott harcijármű zászlóaljába jelentkeznek. Ez a 25 év alattiaknak akár nettó 600 ezer forintot is jelenthet.
A tervek szerint a honvédség állománya 2029-ig 2018 Hiúz harcijárművel bővül, melyből 172-őt Magyarországon fognak legyártani. Ősszel pedig a magyar lőszergyár munkaerejének toborzása is megkezdődhet.
Honvédelmi miniszter: Kisebbségi az álláspontunk, de érezhetően változik a hangulat
Magyarország és a NATO sem sodródhat bele az ukrajnai háborúba – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon