Világszerte csökkent az elektromos autók iránti globális kereslet, emiatt egyre nehezebben teljesíthetők a kitűzött fenntarthatósági célok.
Nem véletlen, hogy a német autógyártó óriás, a BMW szerint itt az ideje a hidrogén hajtásban gondolkodni.
Erről a bajor márka hidrogéntechnológiai programjának vezetője beszélt a motor1.com-nak adott interjúban. Miként a Totalcar idézte, Dr. Jürgen Guldner kijelentette: készen állnak, hogy az üzemanyagcellás autóikkal vezető szerepet töltsenek be a piacon, bár egyelőre nincs a nagyközönség számára is elérhető hidrogén hajtású autójuk, ellentétben a Toyotával vagy a Hyundai-al.
Első hidrogén üzemanyagcellás modelljük az X5 alapjaira épül és jelenleg is fejlesztés alatt áll. Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2028-ban debütál majd az első hidrogén-üzemanyagcellás BMW.
Guldner elmondása szerint az üzemanyagcellás autókban van potenciál, hiszen egyesítik az elektromos és a belsőégésű motoros autók jó tulajdonságait: hangtalanul és gondtalanul autózhatunk vele, miközben alig pár perc teletankolni. Úgy látja, hogy a hidrogén töltőhálózat is egyre kiterjedtebb lesz Európa szerte, illetve globálisan is. Az olyan kulcsfontosságú piacokon, mint Németország, Japán vagy Korea, már most is elég nagy arányban működnek nyilvános hidrogén kutak. Ha egyre több töltőállomás lesz, az a gyártókat is ösztönözheti üzemanyagcellás autók fejlesztésére, illetve a kormányokat is ezen technológia támogatására.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste