A megengedett sebesség több mint kétszeresével száguldozott egy linzi férfi Wels városában kedd délután. A rendőrség azonnal elkapta a gyorshajtó fiatalt, és az autóját is elkobozták – írta meg az ORF híre alapján a veol.hu.
A Wels környéki sebességmérések során a rendőrség egy 26 éves férfit kapott el, aki az L531-es úton, a megengedett 70 km/h helyett 153 km/h-val száguldott észak felé.
A fiatal linzi sofőr autóját Buchkirchenben (Wels-Land járás) állították meg a rendőrök, jogosítványát és autóját már ott is hagyhatta a helyszínen.
Egy másik gyorshajtót is sikerült kiszűrni a forgalomból a rendőröknek.
St. Lorenzben egy 31 éves sofőr 124 km/h-val száguldott a településen belül. Amikor a rendőrök meg akarták állítani, pont a gyorshajtás miatt nem tudott megállni a rendőrségi ellenőrző pontnál, így vissza kellett fordulnia. A 31 éves férfitől bevonták a jogosítványát és feljelentették. Az autó az apja nevén volt, így azt nem kobozták el.
Vas vármegyében az országos ROADPOL akció keretében ellenőrizték a rendőrök a közelmúltban többek között a teherautók és a buszok sebességét, valamint azt is, hogy a sofőrök nem vezetnek-e alkohol vagy tudatmódosító szer hatása alatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste