Az unió élén két olasz áll majd, akiknek hazai rivalizálása veszélyeztetheti Európa érdekeit. Valószínű, hogy Romano Prodi, a brüsszeli bizottság elnöke és Berlusconi a következő parlamenti választáson egymás ellenfelei lesznek. Berlusconi várhatóan igyekszik majd kihasználni az EU-elnökség nyújtotta reflektorfényt, ami alkalmas lehet arra is, hogy elterelje a figyelmet instabillá vált koalíciós kormányáról. Bár mindketten kifejtették, hogy készek az együttműködésre, az előjelek nem éppen biztatóak. A korrupcióval vádolt Berlusconi az SME-perben pár hete ellentámadásba kezdett és csalással vádolta Prodit, aki annak idején felelős volt a cég privatizációjáért. Pedig az euró stabilitását őrző maastrichti kritériumok „ésszerűbb” interpretálását követelő Prodi akár szövetségesre is lelhetne honfitársában, aki most a feltételek enyhítését javasolja. Berlusconi a költségvetési deficit engedélyezett (a GDP 3 százaléka) határának túllépésével indítana nagyszabású infrastruktúra-fejlesztő beruházásokat, amelyek a gyengélkedő EU gazdaságát segítenének talpra állítani. Csakhogy Giulio Tremonti pénzügyminiszter akkor állt elő a 70 milliárd eurós tervvel, amikor Brüsszel a TEN program felülvizsgált változatán dolgozik, az időzítés nem keltett osztatlan örömöt. Az sem talált pozitív visszhangra, hogy az olasz tejkvótát túllépő gazdák büntetésének enyhítését Róma az attól független adóharmonizációs csomag több hónapi blokkolásával csikarta ki. Berlusconi az olasz elnökség prioritásait majd csak holnap, az Európai Parlamentben hozza nyilvánosságra, de az EU előtt álló kihívások, mint a bevándorlási politika vagy az igazságügyi szervek szorosabb együttműködése aligha hiányozhat a listáról. Márpedig ezek az olasz belpolitikában most különösen puskaporos témáknak számítanak, hiszen az Északi Liga vezetője, Umberto Bossi ágyúkkal lövetne a lélekvesztőkön érkező menekültekre. Az is nyugtalanságot kelt Párizsban és Berlinben, hogy Berlusconi Washington-barát politikáját megtoldotta Izrael, Törökország és Oroszország EU-tagságának felkarolásával.