A hazai motorosok egyik kedvenc szakasza a Bajna-Héreg között található kanyargós rész, ami az élvezeti érték mellett komoly balesetveszélyt is rejt magában. Ezen a helyzeten próbálnak most javítani teljesen új útburkolati jelek felfestésével – írta az Infostart.hu.
A burkolati jelekkel elkerülhető a kezdő motorosok egyik jellemző vezetéstechnikai hibája, nevezetesen, hogy túl szűk íven kezdik meg a kanyart, ezért a felsőtestük már átlóg a másik sávba. A köröknek az a lényegük, hogy a motor kereke ne azokon belül fusson, hanem kívül.
Pár éve Héreg és Tarján között már felfestettek egy szakaszt, amit 2023-ban követett még egy, ennek ügyét és építését a Kanyarfotó stábja karolta fel, és az összefogás eredményeként egy rizikós S kanyar is megkapta az új jelzéseket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az