Lázár János Facebook-bejegyzése szerint a MÁV megkezdte a rákosrendezői terület megtisztítását, de csak a vasúhoz tartozó hulladékot szállítják el, a maradék szemét felszámolása a Fővárosi Önkormányzatra vár.
Ami a mi dolgunk, azt megtesszük: elvisszük a magunk részét, vagyis a Rákosrendezőn tárolt vasúti szakanyagot. Tegye a Főváros is a dolgát, vigye el a maga részét: a telekkel együtt megvásárolt szemetet!
- írta az építési és közlekedési miniszter.
Kapcsolódó
Kiemelte, hogy Rákosrendező azonos feltételekkel lett a Fővárosi Önkormányzaté, mint az arab befektetőé lett volna. Ez azonban nemcsak a lehetőségekre terjed ki, hanem a kötelezettségekre is. Ebbe beletartozik, hogy a fővárosnak gondoskodnia kell a rákosrendezői szemét elszállításáról.
„Miénk a vasúti rész, övék a többi"
- fogalmazott a tárcavezető, aki jelezte: utasítására a MÁV az elmúlt napokban már meg is kezdte a területen található talpfák és betonaljak rakodását, illetve elszállítását, mert amit az arabok felé vállaltak, azt természetesen Budapest felé is teljesítik. Most a főváros jön! - húzta alá.
A szemételszállításról megszólalt Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője is, Facebook-bejegyzésében azt írta: a Közgyűlés már döntött, amint birtokba kerül majd a főváros, a nem beazonosítható eredetű hulladékot a Budapesti Közművek ütemezetten elszállítja.
Karácsony Gergely főpolgármester márciusban arról számolt be, hogy sikeresen lezárultak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Budapesti Közművek (BKM) közötti tárgyalások a rákosrendezői ingatlanokkal kapcsolatos adásvételi szerződés jogtechnikai kérdéseiről, utalják az első vételárrészletet, az adásvételi szerződés megy a földhivatalhoz, jönnek a tárgyalások a MÁV-val a használati megosztásról, majd a hulladékelszállítást kezdhetik meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép