A külgazdasági és külügyminiszter egy sajtóértekezleten beszélt a Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter és Elon Musk között kirobbant vitáról, aminek kapcsán leszögezte, hogy a lengyel külügyminiszter az egyik „legelvetemültebb, legagresszívabb” háborúpárti politikus Európában – olvasható a Külügyminisztérium közleményében.
Az amerikai kormány jól láthatóan teljes mértékben elkötelezett a béketeremtés mellett, emiatt szerintem nem meglepő, hogy egy elkötelezett békepárti és egy agresszívan háborúpárti politikus között akár ilyen szintig is eljut egy vita
– mondta el Szijjártó Péter.
A magyar tárcavezető kiemelte, a lengyel külügyminiszter és a jelenlegi lengyel kormány stílusát ismerik. Szerinte gyakran állították már ki magukról szomorú bizonyítványt, az általuk képviselt hangnemben és azzal, hogy szétverik a jogállamiságot az országukban.
Állítása szerint törvényszerű volt, hogy egyszer bekövetkezik egy ilyen stílusú eszmecsere is az interneten. Reményét fejezte ki, az Egyesült Államok erőfeszítései kapcsán, illetve azzal kapcsolatban, hogy a lengyel diplomácia vezetőjéhez hasonló háborúpárti politikusok nem tudják aláásni a béketárgyalásokat.
Szijjártó Péter kifejtette a sajtótájékoztatón, hogy Ukrajna esetleges csatlakozása az Európai Unió számára mind biztonsági, mind gazdasági szempontból tragikus következményekkel járna. A közösség gyakorlatilag importálná a háborút, illetve arra is fontos emlékezni, hogy az ukrán gabonatranzit engedélyezése mennyire nehéz helyzetbe hozta a közép-európai gazdákat.
Amerika végleg elengedheti Ukrajna kezét, ha ez bekövetkezik
Kedden Szaúd-Arábiában folytatódnak a feszültségekkel terhelt amerikai-ukrán tárgyalások. Az Egyesült Államok célja egy békemegállapodás előkészítése, ám Ukrajna aggódik, hogy Donald Trump Vlagyimir Putyin számára kedvező engedményekkel próbálja befejezni a háborút. A találkozóra éppen akkor kerül sor, amikor Oroszország fokozza katonai támadásait, így a felek hatalmas diplomáciai kihívások előtt állnak. A tét óriási: ha a tárgyalás sikertelen lesz, Amerika magára hagyhatja Ukrajnát. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye