Ősz végéig 101 parkolóhelyet számolnak fel Józsefvárosban. Az egyébként is keskeny járdák felülete a felparkoló kocsik miatt még jobban leszűkül, a gyaloglóknak, babakocsival, kerekesszékkel közlekedőknek komoly gondot okoz a haladás – írja a Telex.
- Augusztus elején a Csepreghy és a Nap utcában alakították át a felfestéseket,
- a héten a Krúdy és a Múzeum utcában folytatódik az átalakítás, itt már 21 parkolóhelyet megszüntetnek,
- megszűnik az egyik oldali parkolósáv a Bródy Sándor, a Krúdy, a Nap, a Puskin és a Szentkirályi utcák egy-egy szakaszán.
A parkolóhely-csökkentést az önkormányzat azzal készítette elő, hogy a fővárosi kerületek közül elsőként emelte meg drasztikusan a lakossági parkolás éves díját. Ennek eredményeként:
- a kiadott lakossági várakozási engedélyek száma 20 százalékkal lett kevesebb;
- míg a tavaly augusztus 15-ig kiadott lakossági engedélyek száma 11 348 volt, az idén augusztus 15-ig kiadott érvényben lévő lakossági engedélyek száma 8923-re csökkent;
- korábban a parkolóhelyek 95 százaléka volt foglalt nappal, ma 70-80 százalékuk, ez az arány sok helyen a belvárosi utcákban este is 90 százalék alatt marad.
A lakossági parkolási kedvezmény mértékének a megváltoztatását a helyileg ellenzékben levő Fidesz-frakció egyszerűen a családok megsarcolásának tartja.
Újabb kerületben kaphatnak kizárólagos parkolóhelyeket a helyi lakosok
Egyre több az autó a II. kerületben, így a parkolás is komoly gondot okoz. A polgármester úgy döntött, segít a helyi lakosságnak, és kizárólagos parkolóhelyeket hoz létre bizonyos övezetekben. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el