Az eladással az utolsó nagy értékű ingatlanától is megvált a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a vételárat azonban üzleti titokra hivatkozva nem árulták el.
A 6828 négyzetméteres telken elhelyezkedő Villányi úti pártházat többkörös pályázaton értékesítette az MSZP-hez köthető tulajdonos, a Szociális Demokráciáért Alapítvány.
Kapcsolódó
A vevő a Concorde Csoport tagja, az a Recorde Alapkezelő Zrt. által kezelt, az erre a projektre létrejövő Recorde Forestay Residence (RFR) Ingatlanalap, amely nemzetközi diákszállót és irodákat alakít ki az épületben
- értesült az rtl.hu.
A földhivatali papírok szerint az ingatlant a tranzakciót megelőzően jelentős összegű jelzálog terhelte:
- 2020-ban 400 millió forintot,
- 2022-ben 250 millió forintot,
- 2023-ban pedig 200 millió forintot jegyeztetett be a Leisztinger Tamáshoz köthető Kreditor Zrt.
Kutas Gábor, a Recorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója az rtl.hu megkeresésére azt közölte, hogy szakmai befektetőként vásárolták meg az épületet, amelyben
funkcióváltás után 144 férőhelyes és 72 szobás diákszállót, valamint irodákat alakítanak ki.
A fejlesztő tájékoztatása szerint már a birtokbavétel napján hozzáláttak a munkához, emiatt az átalakítással szeptemberben végeznek is.
A kollégium a Móricz Student Living nevet kapja majd, üzemeltetője pedig a Forestay Group lesz, amely több egyetemmel is tárgyal a szobák hasznosításáról, de közvetlen kapcsolatban is áll külföldi diákokkal. A látványterveket várhatóan a jövő héten mutatják be.
Tóth Bertalan kuratóriumi elnök az rtl.hu megkeresésére azt írta, hogy
a tulajdonosi jogokkal rendelkező alapítvány több hónapig tartó, meghívásos versenyeztetési eljárás során adta el a Villányi út 11-13. szám alatti ingatlant.
Tájékoztatása szerint az eljárás első fordulójában 11 érdeklődő jelezte szándékát az ingatlan megvásárlására, közülük hatan adtak írásos ajánlatot is. Ezután a két legmagasabb ajánlatot tevő pályázóval folytatták a tárgyalásokat. A második körben végül minden szempontot mérlegelve a legmagasabb összegű és legelőnyösebb feltételeket ajánló pályázót választották ki.
A Villányi úti épületnek csak kisebb részében működött az MSZP központja, de itt volt az elnökség székhelye, és itt tartották a választmányi üléseket is. Az ingatlan nagyobb részét eddig az Edutus Egyetem és az Adventum Iskola használta bérlőként.
A párt egyelőre nem árulta el, hogy mit tervez a bevétellel, valamint hogy hol folyik majd a központi vezetés munkája.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás