Vasárnap tudatta a hírt a párt, hogy a Suchman Tamás, aki 1989-ben a megalakuló Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja volt, 68 évesen életét vesztette.
1990-től képviselője és tanácsnoka volt Marcali város önkormányzatának, 1990 és 2010 között országgyűlési képviselőként dolgozott a parlamentben.
- 1995-ben privatizációért felelős tárca nélküli miniszternek nevezték ki;
- majd 1996-ban átvette az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetését a Horn-kormányban;
- 2007-ben pedig megválasztották a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének.
A párt emlékeztet: Suchman Tamás, életútjának elismeréseként, 2011-ben megkapta a Magyarországi Zsidókért díjat.
„Suchman Tamás halálával egy, a céljaiért végletekig kitartó, őszinte embert, közösségünk fontos tagját vesztettük el” – írta az MSZP.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban