A főügyészség jelentése szerint jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 11 vádlottal szemben. A beszámlázó céget is leleplezték, azok vezetői ellen bűnsegédlet miatt emeltek vádat.
A gépalkatrész-kereskedelemmel foglalkozó pécsi cég alacsony áron szerezte be áruit, melyeket szakmunkával nagy értékű gépekké fejlesztett. A fennmaradó áfafizetési kötelezettségét azonban nem egyenlítette.
A cég két vezetője 2014-ben vegyiáru-kereskedelemmel bővítette vállalkozásának tevékenységi körét, illetve fiktív cégláncolatot hozott létre arra, hogy az így beszerzett fiktív költségszámlákkal csökkentse adófizetési kötelezettségeit. Összesen négy cég állított ki fiktív számlákat a társaságnak 2014 és 2017 között. A két cégvezető így összesen 703 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek – áll a vádhatóság közleményében.
A vádirat szerint a vádlottak által elkövetett bűncselekmény büntetési tétele 5–10 évig terjedő szabadságvesztés.
A vállalkozás – papíron – a vegyiárut magyarországi gazdasági partnerektől szerezte be, és külföldi, az Európai Unióban székhellyel rendelkező partnereknek értékesítette. A cégnek a valóságban gazdasági szempontból semmilyen szerepe nem volt, a láncolatban csak névlegesen vett részt a fizetendő adó csökkentéséért.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket