Pénteken nyugat felől egy újabb hidegfront hoz esőt, záporokat, helyenként zivatart. Kora reggel keleten, északkeleten süthet ki a nap, majd délután a front mögött nyugat, délnyugat felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Többfelé lesz erős, néhol viharos a délnyugati, déli szél. Reggeltől északnyugaton hűlni fog a levegő, ott 8-12, máshol 13 és 22 fok közötti csúcsértékek várhatók, a legmelegebb keleten, délkeleten lesz – tájékoztatott az Időkép.
Szombaton a reggeli pára-, ködfoltok feloszlását követően napos időre van kilátás, keleten vastagabb fátyolfelhőkkel. Gyenge eső, zápor elvétve előfordulhat. Nyugaton délutántól feltámad a délies szél. A hajnali 1-8 fokot követően napközben 13 és 19 fok közé melegszik a levegő.
Vasárnap várható a következő front esővel, záporokkal, zivatarokkal és ismét felerősödő széllel, viharos lökésekkel. Csak késő délután nyugat felől csökken a felhőzet. A csúcshőmérséklet ekkor 11 és 20 fok között alakulhat, melegebb délen lesz.
Szabad szemmel átlátni Ausztriába: havas, hideg tél ígérkezik
A november elsejei szép tiszta idő legalábbis erre utal. Már pedig alig volt felhő felettünk.Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat