A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt az árufeltöltőként dolgozó nőt, aki a munkaidejével kapcsolatban kialakult vita hevében egy magas sarkú cipővel támadt az üzletvezető-helyettesre.
Szóvá tették az öt perc késést
A vád szerint a negyvenes éveiben járó nő 2023 áprilisában egy Kaposvár belvárosában található áruházban dolgozott. A vádlott az egyik reggel öt perc késéssel jelent meg a munkahelyén, és az üzletvezető-helyettes ezt szóvá tette.
A felek között vita alakult ki, mivel a nő azt állította, hogy korábban egy órával többet dolgozott, míg főnöke szerint három órával kevesebbet.
Ettől a vádlott teljesen elvesztette az önuralmát és a polcról magához vett egy magassarkú cipőt, amivel ezt követően legalább hét alkalommal megütötte a sértettet a fején, aki végül a földre esett.
A további ütésektől csak az mentette meg, hogy egy másik munkatársuk elválasztotta tőle a dühöngő elkövetőt.
A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, illetve nyílt seb keletkezett a fejbőrén.
A Kaposvári Járásbíróság a május 31-én megtartott tárgyaláson az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottat, és vele szemben halmazati büntetésül 140 óra közérdekű munkát szabott ki.
A kihirdetett ítéletet az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az nyomban jogerőre emelkedett.
Az eseményeket az áruház biztonsági kamerája rögzítette, amelyet ide kattintva tekinthet meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat