Felgyorsították a pályázatok elbírálását, március végéig megkötik a szerződéseket és a nyár folyamán már rendelkezésre áll a forrás közel negyvenezer panellakás felújítására, fűtésének korszerűsítésére - mondta Bencsik János energetikai államtitkár Tatabányán, ahol újabb 56 otthon fűtésének korszerűsítése fejeződött be. Ezekkel együtt immár 300 lakásban valósították meg az energiatakarékos fűtést, kicserélték a nyílászárókat, szigetelték az épületek homlokzatát állami, önkormányzati támogatással, illetve saját erőből. Tatabányán az idén újabb 200 milliót költ az önkormányzat ilyen célra. Az országban évi százezer lakással egyenértékű épület felújítására van szükség, ebben benne vannak az intézmények és vállalkozási épületek is. Az idei évtől a fejlesztési minisztériumhoz került a zöldberuházási rendszer irányítása - a szén-dioxid-kvóta eladásából származó pénzből finanszírozhatók a zöldberuházások. Ha az értékesítés sikeres lesz, akkor további 23 ezer panellakás energiatakarékos felújítása valósítható meg. Az év utolsó negyedében új pályázatot is kiírnak.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
A másfél milliós motorjavítás
Vajon ez így volt korrekt?