Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, kábítószer-birtoklás és kapcsolati erőszak gyanúja miatt letartóztattak egy szobi férfit – közölte a rendőrség honlapján.
A váci rendőrségre múlt csütörtökön érkezett feljelentés arról, hogy
a férfi évek óta erőszakos a feleségével, szobi otthonukban pedig lőszereket és lőfegyvereket tart, amelyeket „bármikor és bárki ellen hajlandó lenne használni”.
A feljelentő szerint a férfi tudatmódosítókat is használ.
Ártatlannak vallja magát, de saját háza elárulja
Az 51 éves férfit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével még aznap elfogták.
Előállítása után a bűnügyi technikusok átkutatták a házat, ahol az alábbi tárgyakat találták:
- két éles lőfegyvert,
- 897 különböző kaliberű lőszert,
- mintegy másfél kilogramm lőport,
- valamint már cigarettába sodort, kábítószergyanús anyagot.
A férfi drogtesztje pozitív lett. Kihallgatásán a férfi a gyanúsítás ellen panaszt tett, azt állította, hogy semmit nem követett el.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt