Miközben a legtöbben alkalmazzák, a biztosítók eltérően állnak hozzá ahhoz a kérdéshez, hogy mi történik a kgfb mellé kötött biztosításokkal, ha az ügyfél például a mostani kampányban távozik a kgfb-szerződésből. Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem életágért felelős vezérigazgató-helyettese szerint a biztosító casco és vagyonbiztosítási keresztértékesítési kedvezménye továbbra is elérhető. A K&H konzekvens: a társaságnál a korábban megszerzett ilyen állomány kedvezményét nem veszik el a kgfb felmondása esetén sem. Távozó kgfb-s ügyfél esetén nem emeli a tarifát a Genertel sem − jelezte Csikós Dániel vezérigazgató. A társaságnál egyébiránt a kgfb mellé választott biztosítások díja csökken kedvezménnyel.

A "nagyobbik" hazai oroszlános cégnél már korántsem ilyen egyértelmű a helyzet. Mint azt Simon Zsolt, a Generali gépjármű-biztosítási osztályának igazgatója elmondta: ahogy eddig, úgy idén is alkalmaznak ilyen típusú kedvezményeket (mind casco, mind egyéb, nem kötelező biztosításra komoly engedményeket nyújtanak). A szakember szerint amennyiben a kgfb-szerződéssel rendelkező ügyfelük másik társaságot választ évfordulókor, a kötelezővel együtt kötött egyéb szerződéseinek díja akkor változhat, ha az együtt kötött egyéb szerződésekre érvényben van erre vonatkozó külön szabályozás a társaságnál. Máhig Attila, a Groupama Garancia nem életbiztosításokért felelős ügyvezető igazgatója szerint a biztosító az idén a kgfb díjából ad kedvezményt a több kötvénnyel rendelkező ügyfélnek. Lakásbiztosítás esetén 10-15, casco és életbiztosítás esetén 5-5 százalék kedvezményt adnak. A biztosítónál a cascót kötő kgfb-s ügyfelek is kapnak kedvezményt a cascodíjukból 10 százalékos mértékben. A Groupama kgfb esetében az évfordulón vizsgálja, hogy a kedvezményre jogosító termék él-e még, casco esetében viszont csak a szerződés megkötésekor kell megfelelni a feltételeknek.