Budapest több pontján zajlanak párhuzamosan nagyszabású útfelújítások és karbantartások, amelyek miatt jelentős forgalmi korlátozások, dugók és pótlóbuszok nehezítik a közlekedők mindennapjait.
- A Margit híd környékén a 4–6-os villamosvonal felújítása okozza a legnagyobb fennakadásokat,
- emellett a Flórián téri és Mozaik utcai felüljáró,
- valamint a Rákóczi híd felújítása is korlátozásokat von maga után;
- van még több kisebb-nagyobb felújítás is, a MÁV például nekiállt a rákosrendezői vágányok rendbetételének, ezért Esztergom, Szob és Vác felől rövidebb útvonalon járnak a vonatok, a pótlóbuszozás miatt sokan válthattak autóra.
A Telex idézi Bodor Ádámot, a BKK vezérigazgató-helyettesét, aki a főváros illetékes bizottságának beszámolva elmondta, hogy
a gépjárműforgalom megegyezik az iskolaidőszakban mért adatokkal, idén június végén valamiért elmaradt az utóbbi években általánossá vált 10 százalékos forgalomcsökkenés.
Hozzátette: „a nagyobb forgalom egy olyan Budapestet talált, ahol már elindultak bizonyos felújítási és karbantartási munkák”. Az autós közlekedés mellett a közösségi közlekedést is érinti a nagyobb forgalom: 5-25 perces késéseket azonosítottak több vonalon is, javító intézkedéseikkel ezekre is próbálnak reagálni.
A politikai viták sem maradnak el: a Fidesz a lezárt pesti alsó rakpart és a Lánchíd teljes megnyitását szorgalmazza, amit a főváros és a BKK elutasított, mondván, hogy ez nem javítaná érdemben a forgalmi helyzetet, sőt a környező utcák túlterheltsége miatt akár még rontana is a helyzeten.
A Budapest Közút és a BKK bízik abban, hogy a közelgő hónapokban a forgalom visszaesik, és a nyári felújítások fokozatosan befejeződnek. Az aktuális lezárásokról és forgalmi változásokról a BKK Info oldalán lehet naprakész információkat találni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Donald Trump megint nagyot álmodott, jöhet az Arany Flotta
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából