Szegeden − ahogy Bozsó Bence, a Limit Ingatlaniroda vezetője tapasztalja − a kisebb vállalkozások elsősorban az 500 négyzetméter alatti alapterületű, és persze könnyen megközelíthető, gyorsan elérhető helyen lévő raktárakat keresik, ezekből azonban két éve szűkült a választék, mivel a válság nyomán spórolásba kezdett nagyobb cégek felszívták a kínálat zömét. A meglévő kínálatot a város külterületén fekvő, régi tüzép- és gyártelepeken kialakított létesítmények teszik ki, ahol a havi bérleti díj 300 forintról indul négyzetméterenként, a használt raktárhelyiségek átlagára egyébként a városban 500−600, míg az újabb építésű hasonló funkciójú épületekben havi 700−800 forint között szóródik négyzetméterenként.
Bőséges választékot találnak viszont a kkv-k a korszerű Szegedi Ipari Logisztikai Központban (SZILK), ahol számos, a tevékenységgel kapcsolatos szolgáltatást is igénybe vehetnek. Itt a biztonság is garantált: a raktárcsarnokon belül egész nap kamerák működnek, a telep őrzését 24 órán keresztül biztonsági szolgálat végzi. A havi díj 3−5 euró között mozog, amit nem a raktárcsarnok négyzetméteréért, hanem a bérelt raklapok számáért kell fizetni.
Kovács Rajmund, a Debreceni Ingatlan Stúdió munkatársa szerint a cívisvárosban szintén az ár a meghatározó a kisebb vállalkozások raktárigényénél. Ezért elsősorban a közvetlen városszéli, régi gyárépületekbeli raktárcsarnokokat keresik, melyek négyzetméteréért havonta − áfa nélkül − általában 800−900 forintot kell letenni. Az újabb építésűeknél 1000 forint körül indul a havi négyzetméterdíj. Persze itt is széles a kínálati paletta a város ipari parkjaiban. A Regionális és Innovációs Ipari Parkban például korszerű ipari infrastruktúrát, kulcsrakész, "testre szabott" üzem- és raktárbérleményeket kínálnak nemcsak a nagy-, de a kis- és középvállalkozások számára is. Ez azt jelenti, hogy többnyire a cégek egyedi igényei szerint építik meg és alakítják ki az üzem- és raktárcsarnokokat, valamint az irodaépületeket, amelyeket általában 5−10 éves futamidőre lehet bérbe venni. Az inkubátorházakban azonban lehetőség van ennél rövidebb idejű bérlésre is.
Az üzemcsarnokokban − a belső kialakítástól és a futamidőtől függően − a bérleti díj nettó havi 4−4,5 euró között mozog, a raktárhelyiségeké átlagosan havi 4 euró körül alakul. Ugyancsak korszerű raktárakat kínál a Delog Debreceni Logisztikai Szolgáltató Központ, amely idén nyáron adta át az uniós források segítségével épült új, modern logisztikai raktárcsarnokát. A bérleti díj mérték a komfortfokozattól, a bérlés futamidejétől és az igényelt szolgáltatások számától függően havi 2,5−4 euró/négyzetméter között változik.
Nyíregyházán alig találni kisebb méretű bérraktárat a piacon: a régi laktanyák, gyártelepek nagy részét ugyanis felújították, és szociális otthonná vagy más funkciójú közintézménnyé alakították át. A megmaradtak zömét a városban nagyszámú üzletet nyitó kínaiak bérlik, vagy ha piacra kerül egy-egy, azt "kézen-közön" kiadják vagy értékesítik − mondta Görömbei István, a helyi Pátria Ingatlanközvetítő Iroda ügyvezetője. Jelenleg egy 500 négyzetméteres volt motorszalont kínálnak 70 millió forintért, amit havi 200−250 ezer forintért bérelni is lehet. Egy 240 négyzetméteres, kamerával megfigyelt területen lévő, tíz gépkocsis udvari beállási lehetőséggel rndelkező raktárnak szintén 200 ezer forint plusz áfa a havi díja. A város déli részén lévő Aktuál Ingatlanparkban ugyan hirdetnek kiadó raktárakat, de itt a legkisebb bérelhető terület, legalább 2 évre − havi 3−4 euró közötti négyzetméterdíjért − 700 négyzetméter.
Egerben kedvezőbb a helyzet: csupán a Business Parkban több mint 20 ezer négyzetméternyi raktár vár bérlőre, havi 2−5 euróért négyzetméterenként, az igénybe vehető legkisebb terület pedig 40 négyzetméter. Gyöngyösön ugyancsak sok, kkv-knak is alkalmas raktárterület található a piacon, a kereslet azonban visszafogott. Mint Szabóné Németh Judit, a helyi Family-Centrum Ingatlaniroda tulajdonosa elmondta, az átlagos bérleti díj a régi épületekben 600−800, az újabb építésűekben pedig 1000 forint körül alakul négyzetméterenként.
Az ország keleti részén az elmúlt években több ipari parkban indult raktárfejlesztés, amelyekben a kkv-k is bérelhetnek területet. Az ÁTI Depo Zrt. miskolci telephelyén például a napokban fejeződik be egy korszerű logisztikai raktárbázis építése, ahol az áruraktározási díj havi 450−500 forint lesz négyzetméterenként, az anyagmozgatás díja pedig 350−550 forint/raklap között szóródik. A záhonyi térségben pedig − egyebek mellett − a Transit Speed Kft. a közel két éve épült mándoki raktárcsarnokában kínál iroda- és raktárhelyiséget havi 1,8 euróért.
Kecskemét a raktárkínálatban listavezető a térségben. Nemcsak ipari parkjaiban, hanem városszerte széles a kínálat. A KÉSZ Ipari Parkban például 100 négyzetmétertől találni területet, havi díjuk 2−5 euró négyzetméterenként, míg a szintén korszerű, többféle szolgáltatást nyújtó Technik-Park Heliport területén lévő multifunkcionális létesítményekben 4,5−5 euró a havi bérleti díj. A Déli Ipari Parkban található Bertrans Zrt. 30 ezer négyzetméterre bővült raktárbázisában szintén komplex logisztikai szolgáltatásokat vehetnek igénybe a kkv-k, a raktárhelyiségekért pedig havi 4−5 eurót kell fizetni. A városban a régi épületek raktárainak havi négyzetméterenkénti díja 400 forintról indul, míg az újabb létesítményekben 1000−1400 forint között mozog a tarifa.

Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló