A rendezvény keretében, melyet március 15-én délután a fővárosi Szabad sajtó úton tartanak, Karácsony Gergely főpolgármester beszéde előtt Julia Navalnaja, Alekszej Navalnij özvegye is üzenetet mond – tudatta közleményében a Főpolgármesteri Hivatal.
Hozzátették, további információkat hamarosan az esemény közösségi oldalán közölnek.
Mint arról nemrég az Economx is beszámolt, Litvániában megtámadták Navalnij egykori kampányfőnökét, a Korrupcióellenes Alapítvány igazgatói posztját is betöltő Leonid Volkovot a saját háza előtt. A támadást követően az ellenzéki politikust kórházba szállították.
A Putyin-kritikus Alekszej Navalnij február 16-án vesztette életét a börtönben. A halálhíréről szóló közlemény szerint Navalnij séta után érezte rosszul magát, majd elvesztette az eszméletét. Bár az intézet sürgősségi orvosai azonnal kiérkeztek, már nem tudták újraéleszteni.
Elképesztő tömeg gyászolja Navalnijt, a rendőrség meghátrált
Annak ellenére, hogy eleinte az elhunyt orosz ellenzéki aktivista, Alekszej Navalnij holttestét nem akarták kiadni édesanyjának az orosz hatóságok, majd a temetést sem vállalták a helyi temetkezési vállalkozók, most a beszámolók szerint mindenki azóta is csendben és nyugodtan leróhatja kegyeletét.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél