„Nem siettettek bennünket, hagyták, hogy addig álljunk, ameddig csak akartunk" – nyilatkozta a független orosz portálnak, a Meduzának Alekszej Navalnij egyik tisztelője, aki szintén ellátogatott a február közepén elhunyt orosz ellenzéki vezér sírjához.
A lap szerint legalább 16,5 ezer ember ment el Alekszej Navalnij temetésére.
Alekszej Navalnijt március 1-jén temették el a moszkvai Boriszovszkoje temetőben. A szibériai börtöntelepen meghalt politikus temetésére moszkvai idő szerint pénteken 14 órakor került sor az egyik közeli templomban, rövid ortodox mise keretében, erős rendőri jelenlét mellett.
A hatalom megfélemlítése ellenére, a gyászszertartás kezdetére több ezer ember gyűlt össze a templom előtt, majd a tömeg követte a koporsót szállító autót is a temetőbe. A sírkertnek elvileg délután 5 óra magasságában be kellett volna zárnia, ehhez képest fél 11-ig maradtak nyitva a gyászoló tömegek miatt.

A temetésen a sírnál édesanyja és anyósa siratta, Alekszej Navalnij özvegye és gyermekei azonban nem voltak jelen.
Navalnij hívei azóta is folyamatosan viszik a virágokat a Boriszovszkoje temetőbe, hogy leróják kegyeletüket. A beszámolók szerint a gyászolókat nem vegzálják a hatóságok, nyugodtan be lehet menni a temetőbe, mindenki addig áll a sírnál, ameddig csak szeretne.
Az OVD-Info emberi jogi megfigyelőcsoport szerint több mint 45 embert vettek őrizetbe Oroszország-szerte Alekszej Navalnij temetése alatt.
Navalnij már épp szabadult volna, amikor meghalt
Alekszej Navalnij, Vlagyimir Putyin politikai ellenfele, a munkatársai szerint egy nagy tétekkel járó fogolycsere keretében a szabadulás szélén állt, mielőtt hirtelen meghalt.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások