Az eredeti Fidesz-KDNP-s előterjesztést a baloldali frakcióvezetők módosító javaslataival átalakító állásfoglalást fogadott el az ukrajnai háború ügyében szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Az elvi állásfoglalásban nem támogatták szavazatukkal a kormánypárti képviselők az Európai Tanács „az Oroszország által Ukrajna ellen indított agresszív háborút” elítélő nyilatkozatát.
A döntés 17 igennel, tíz nem szavazat ellenében és egy tartózkodás mellett született meg:
- a javaslatra a baloldali többség voksolt igennel,
- a Fidesz-KDNP pedig nemmel.
Eredetileg Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője terjesztette be a javaslatot, amelyhez a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd frakcióvezetője módosító indítványokat nyújtott be, és végül az ezekben szereplő változtatásokkal fogadták el az állásfoglalást.
Wintermantel Zsolt a szavazás után azt mondta, a főváros baloldali többsége, Karácsony Gergely főpolgármester vezetésével elutasította az eredeti, békepártinak nevezett nyilatkozatot, és a módosító javaslatok színtiszta belpolitikai csatározássá minősítették a kérdést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban