A dél-budai kereskedelmi „aranyháromszög” budaörsi csücskében építi hatodik üzletét a német tulajdonban lévő Media Markt. A budaörsi Baumax mellett épülő üzlet 3200 négyzetméter alapterületű lesz - mondta lapunknak Domán József, az öt magyarországi Media Markt tulajdonosának, a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft.-nek az ügyvezető igazgatója. Az új üzlet önálló jogi személyiségű társaság lesz. Ezt a technikát alkalmazza a német cég az összes magyar üzleténél. A Media Markt Budapesten először épít saját üzletet, eddig Szeged kivételével csak bevásárlóközpontokban volt jelen. A társaság öt üzletéből kettő Budapesten, egy-egy Debrecenben, Szegeden és Székesfehérváron működik. Az építéséhez a cég piackutatást végzett, s adataik szerint van kereslet a társaság által kínált szórakoztatóelektronikai cikkekre. Domán szerint az üzlet megközelítése sem lesz bonyolult, arról a bekötő útról lehet majd elérni, amely az Auchan és az Ikea felé vezet. Szakértők szerint a Media Markt megjelenésével a dél-budai bevásárlóövezetre szinte ki lehetne tenni a „megtelt” táblát. Az M1-es és M7-es bekötőút mentén ugyanis már jelen van az Auchan, a Baumax, az Ikea és legutóbb a Tesco nyitott új hipermarketet. A budaörsi kereskedelmi negyedtől néhány kilométerre található egy Metro és egy OBI, Törökbálintnál pedig Cora, BricoStore, Kika és Office Depot működik. H. Gy.