Az adótörvények vitájában több ponton is egymásnak feszült a Fidesz frakció és a kormány. Az eva és a regisztrációs adó mellett - a párt csökkentést szeretne, a kormány nem - a közösségi közlekedési adó módosítása sem hozott egységes álláspontot. Rogán Antal nyújtotta be azt a módosítót, amely bevezetné a közösségi közlekedési adót, ami az iparűzési adó mintájára lényegében a bevételt adóztatná meg Budapesten egy, máshol fél százalékkal. A bevételt a közösségi közlekedés finanszírozására lehetne fordítani.
A kormánynak nem tetszett az ötlet, s Rogán újabb verzióval állt elő. Ezek szerint az adó jóval kisebb lenne, mint az eredetileg tervezett, s nem is tenne különbséget budapesti és más székhelyű cégek között. Az adó mértéke egységesen a bevétel - az iparűzési adó alapjának - 0,25 százaléka lenne. Ez jelentős csökkentés, hiszen az előzetes becslések szerint az eredeti öltet százmilliárd forintot gombolt volna le a cégekről.
Persze kétségtelen, hogy a BKV ezzel egész jól járt volna. Az új ötlet viszont már csak pár tízmilliárd forint bevételt hozna, ami azért még mindig több, mint alamizsna. A budapesti közlekedési vállalat éves szinten nagyjából tízmilliárd forinttal többet költ, mint ami a bevétele, s ezt vagy kompenzálni tudja állami és fővárosi hozzájárulások révén, s így pozitív nullára hozza az évet, vagy növeli az adósságát.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el