Tíz hónapos előkészítő munka eredményeként sikerült azonosítani egy könyvelő-házaspár vezette adóminimalizáló elkövetői kört, akik egymilliárd forintot meghaladó áfahiányt okoztak a költségvetésnek - közölte az adóhivatal. Az akció napján a pénzügyi nyomozók három kamion cukrot és egy kamion étolajat foglaltak le. Az észak-alföldi régióban három év alatt ez a huszonnegyedik olyan körbeszámlázásos technikával dolgozó bűnözői csoport, amelyet leleplezett a NAV - emeli ki a közlemény.
A szegedi könyvelőnő és férje irányítása alatt álló szerb cégvezetők étolajat, cukrot és húsipari termékeket importáltak Horvátországból és Szlovákiából, majd több magyar strómancégen keresztül multinacionális vállalatoknak értékesítették.
Kapcsolódó
A jól ismert módszer szerint a Kunhegyesre és Szegedre bejegyzett vállalkozások a nettó áron beszerzett import árut már áfával növelt áron adták tovább a láncolat következő tagjának, míg könyvelésükben a vásárlást belföldi beszerzésnek tűntették fel, az értékesítésből származó bevétel után pedig nem fizettek adót.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei adórevizorok jelzése alapján indult nyomozás során 60 nyomozó 15 helyszínen tartott házkutatást, a könyvelő- és ügyvédi irodákban egyaránt. Adórevizorok és IT szakemberek segítségével könyvelési iratokat foglaltak le, és számítógépes adatmentéseket végeztek.
A pénzügyi nyomozók elsőként a könyvelőnőt és házastársát hallgatták ki gyanúsítottként különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt. A Szolnoki Járásbíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. Bankszámláikat zárolták.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat