Február elsejéig a munkáltatótól kapott nyomtatványon vagy ha nincs munkáltató, a NAV honlapjáról letölthető 15NY31 jelű nyilatkozaton kérhető, hogy a NAV készítse el az szja-bevallást. Ezzel a lehetőséggel azok élhetnek, akiknek tavaly kizárólag munkáltatóktól származó jövedelmük volt, kedvezményeket nem vesznek igénybe és az 1+1%-ot kivéve adójukról nem rendelkeznek.
Bevallási egységcsomagra pedig azok számíthatnak, akik tavaly saját maguk nyújtották be személyijövedelemadó-bevallásukat, vagy a NAV rendelkezésére álló adatok alapján 2015-ben bevallásköteles jövedelemre tettek szert. A csomag tartalma az elmúlt évben benyújtott szja-bevallás típusához igazodik. Az a 2 millió 272 ezer ember, aki tavaly a NAV internetes honlapjáról letölthető programmal készítette el, majd nyomtatás után postán küldte be bevallását, tájékoztató levelet és válaszborítékot kap, míg 973 ezren teljes nyomtatványgarnitúrát vehetnek kézhez a hónap végéig.
Fontos, hogy az egységcsomag tartalmától függetlenül választhatók a különböző bevallási formák, így bárki - aki a jogszabályi feltételeknek megfelel - tehet akár bevallási nyilatkozatot is. A több mint 792 ezer ügyfélkapuval rendelkező adózót elektronikus formában értesíti a NAV, azaz internetes tárhelyükre helyezi a bevallás kitöltéséhez szükséges információkat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Indul a választás első menete, csak a postaládát kell figyelni
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot