A NAV dél-budapesti adóellenőrei ideiglenesen lakást béreltek a fővárosban azért, hogy ellenőrizzék a házhoz jövő szolgáltatók adózási fegyelmét. Az akció során különösen a magukat az interneten hirdető, lakásfelújítást végző "mesterekre" koncentráltak.
Az eredmény önmagáért beszélt: tízből kilencen zsebre dolgoztak, azaz a zárlakatos, az üveges, az épületasztalos, a szobafestő, a víz-, a villany- és a háztartásigép-szerelő sem adott számlát a munkadíjról, csupán az egyik rovarirtó társaság alkalmazottja teljesítette önként a bizonylatadási kötelezettséget. Mint kiderült, őt a kft. szabályosan be is jelentette.
Az ellenőrzések során az is kiderült, hogy a vizsgált szolgáltatók mintegy 15 százaléka adószám nélkül, üzletszerűen folytatta tevékenységét, sőt akadt olyan is, aki korábbi munkáltatójának cégnevével visszaélve vállalt lomtalanítást. Ez utóbbi esetben az érintett cég a nevével való visszaélés és rossz hírnév keltése miatt feljelentést tett.
Itt lakik a NAV
Az ellenőrzés új módszere olyannyira meglepte az érintetteket, hogy az egyikük a kapun kilépve kiabálásba kezdett, és hangosan közölte a környék lakóival, "Itt lakik a NAV", egy mosógépszerelő pedig csak annyit mondott a jegyzőkönyv felvételekor, hogy "Ezt a NAV nem szokta ellenőrizni".Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?