Korábban a Magyar Idők írt arról, hogy átláthatóbbá és nyomon követhetővé válik jövőre a rövid és hosszú távra szóló lakásbérbeadással foglalkozó ingatlantulajdonosok tevékenysége.
A lapnak Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa mondta el, hogy hamarosan a kormány elé kerül, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium április végén, az adótörvény-változásokkal együtt terjeszti az Országgyűlés elé azt a jogszabályt, amelynek célja, hogy egyértelmű kereteket szabjon a magán- vagy turisztikai célú ingatlan-bérbeadások feketézéssel érintett piacán.
A miniszteri biztos arról beszélt, hogy terv szerint a lakásbérbeadókra, illetve a turisztikai céllal ingatlant hasznosító magánszemélyekre, cégekre vonatkozó, egymástól eltérő szabályokat felülírják majd az egységes új előírások. Eszerint az érintetteknek négyzetméteralapon számított átalányadót kell majd fizetniük évente egyszer.
Az adó mértéke a mostani köztehernél kedvezőbb lesz - várhatóan 1500 forint négyzetméterenként -, és az egységes adó megállapításánál nem lesz szempont, hogy hány alkalommal, milyen időtartamra és milyen céllal adják bérbe az ingatlant - mondta Szatmáry a napilapnak.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön